Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Kovács Koko István 51 évesen lesz négyszeres apuka

Az egykori bokszoló és párja második közös gyermeküket várja.

Kovács Kokó István első házasságából már két fiút nevel (Bence és Gergő), akik felnőttek. Az olimpiai bajnok bokszoló 2016-ban ismerkedett meg új párjával Garami Katalinnal, akivel második közös gyermeküket várják nagy boldogságban. Kokó 2017 nyarán, egy sportrendezvényen kérte meg párja kezét. Első közös gyermekük Zalán 2018 februárjában született meg.

5 év! 5 éve fogtam meg először a kezed, és ahelyett hogy a Kiràly Gabi búcsú mérkőzésén fagyoskodtunk volna, egy kihalt kisvendéglőben megbeszéltük az előttünk álló 40 évet..

Alig másfél évvel később màr hárman voltunk kettesben, ma pedig már egy újabb csodára vàrunk türelmesen…

- adta hírül Kovács Koko István a Facebook oldalán a hírt, miszerint bővül a család.

Úgy tűnik az 51 éves Kovács Koko István újra fiús apuka szerepbe került, hiszen a negyedik gyermeke is kisfiú lesz. A baba jövő tavasszal születik majd meg.

A boldog család egyébként Svácjban él már egy ideje, mert amatőr és profi világbajnok bokszolónkat márciusban nevezték ki a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség főtitkárának. A két nagy gyermeke Magyarországon él az anyjukkal, a második házasságából született kis Zalán pedig velük Svájcban. A kisfiú már iskolai előkészítőbe jár és angolul és franciául is tanul. A kisbabát is itt szeretnék felnevelni, de a család szívesen utazik, hiszen imádnak világot látni.

Legutóbb Luzernben jártak, de hamarosan készülnek az Amerikai Egyesült Állomokba, ahol az ünnepeket szeretnék eltölteni. A karácsony és a szilveszter után Svájcba térnek vissza, és a család hármasban várja majd a kisbaba érkezését.

Ezeket is olvasd el:


Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.