Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Középpontban '48

Történelmi játszóház, huszártábor és lovas felvonulás várja a gyerekeket március 15-én.

Igazi huszárként lóra ülhet, toborzótáncot tanulhat, 48-as nótát énekelhet vagy színpadon szavalhat az a gyermek, aki március 15-én a Múzeumkertbe, a Lánchídra vagy a Roosevelt térre látogat szüleivel. Kokárdakészítés, lúdtollal írás, hajókötéldobás, korabeli nyomdagép és zöldhuszárok várják az apróságokat, akik megannyi izgalmas program mellett emlékképet készíthetnek Petőfi Sándorral vagy akár Márciusi ifjakká is válhatnak interaktív játékok segítségével.

A Magyar Köztársaság Kormánya "Március 15. - Közös Tavaszunk" című rendezvénysorozata március 10. és 15. között a legifjabbak számára is lehetőséget nyújt a történelmi emlékek megismerésére, átélésére. Számos helyszínen szórakoztató, aktív programok sokasága várja a családokat és gyermekeket a hagyományos ünnepi események mellett.

Már az ünnepet megelőzően, március 10-14. között a Nemzeti Múzeum kertjében Történelmi játszóház várja az óvodás- és iskoláskorúakat családjaikkal együtt minden nap 10.00 és 18.00 óra között. A gyermekcsoportokat tárlatvezetéssel egybekötött korabeli témájú plakátkiállítás, lovas huszár, huszársátor és táncosok várják a Múzeumkertben. Játékos alaki gyakorlatot tanulhatnak meg, a bátrabbak pedig dobogón állva mikrofonnal a kezükben előadhatnak egy 48-as dalt, vagy elszavalhatnak egy verset. Az igazi huszárok mellett Zöldhuszárok beszélgetnek a kicsikkel a környezettudatosságról.

Március 15-én a Lánchídon Pest és Buda között tizenkét ponton tehetik próbára tudásukat és merészségüket a vállalkozó szellemű gyerekek és szüleik 10.00 és 18.00 óra között. A Forradalom hídján megelevenednek a március 15-ei események. 12 interaktív állomás dolgozza fel időrendben a történteket korabeli enteriőrben, korhű jelmezekbe öltözött színészek és animátorok segítségével.

A feladatok elvégzését követően minden állomáson lepecsételik a próbára jelentkezők forradalmi feladatlapját. Azok a jelentkezők, akik elsőként teljesítik a 12 próbatételt, oklevelük mellé huszárbábut kapnak ajándékba.

A Magyar Huszár Hagyományőrző Szövetség tagjai a Roosevelt téren az 1848-as honvédek hétköznapjait mutatják be játékos próbatételeken keresztül. A huszártábor óránként felvonulást is rendez, melybe a kilátogató gyerekek is bekapcsolódhatnak, akár lóra is ülhetnek.

A márciusi ifjak is bizonyságot tehetnek bátorságukról a téren, hat próbatétel kiállta után ajándék matricát kapnak. A családi programokat kézműves foglalkozások, emlékkép készítés Petőfi Sándor arcképével, saját emlékérme nyomtatása és egyéni vagy csoportos éneklés, dalárda színesíti.

A rendezvényekről, programokról további részletek a www.magyarorszag.hu/marcius15 honlapon olvashatók


6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.