Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Küldje inkább férjét bevásárolni!

A tudatos vásárlás főként a férfiakra jellemző. A nem előzetes mérlegelés alapján hozott vásárlói döntésekre, azaz az ún. impulzusvásárlásra alapvetően a nők hajlamosak.

A GfK Hungária vásárlói szokásokat monitorozó legutóbbi tanulmányából kiderült, hogy a hazai fogyasztók a napi beszerzések helyszínének kiválasztásakor - koruktól, nemüktől, jövedelmi viszonyaiktól függően - számos szempontot mérlegelnek. Így az árszínvonal, a kínált áru minősége és a termékskála mellett fontos lehet az adott üzlet közelsége, illetve a bolt alapterülete.

A GfK Hungária Piackutató Intézet legutóbbi, a vásárlás folyamatát figyelemmel kísérő tanulmánya, a Shopping Monitor megállapításai szerint a magyar fogyasztók számára élelmiszervásárláskor legfontosabb az adott üzlet által kínált áru minősége, ára és az árukínálat mértéke.

A kutatásból arra is fény derült, hogy a napi fogyasztási cikkek beszerzési helyéről szóló döntés alkalmával az egyes üzletek árszínvonalán és termékkínálatán túl a vásárlás körülményei is közel azonos súllyal esnek latba. Az üzletek kiválasztásakor például kifejezetten fontos szempont az adott bolt közelsége. A vásárlók ugyanis nem szívesen utaznak sokat, inkább egyéb elvárásaikból engednek.

A hölgyek azok, akik hajlandók többet utazni azért, hogy elvárásaiknak minél inkább megfelelő üzletben vásároljanak - ők inkább ritkán, de nagyobb mennyiségben szerzik be a napi fogyasztási cikkeket.

A mintegy 1000, 15 évnél idősebb megkérdezett válaszai alapján általánosan levonható a következtetés, miszerint a fogyasztók inkább a nagyobb alapterületű üzleteket kedvelik. Ez alól kivételt képeznek, azaz jobban kedvelik a kis alapterületű üzleteket a férfiak, az idősebb korosztály, az alacsony jövedelmű réteg, illetve a kisebb településeken élők.

Továbbá érdekes megállapítás az is, miszerint az élelmiszerek beszerzésénél az üzletek által nyújtott egyéb, kiegészítő szolgáltatások nem jelentenek plusz vonzerőt az üzlet kiválasztásakor. Ezek a kiegészítő szolgáltatások legkevésbé az 50 év feletti korosztályt és a férfiakat érdeklik. Az is kiderült azonban, hogy minél nagyobb egy háztartás, az üzlet kiválasztásakor annál inkább előtérbe kerülnek az adott bolt által kínált kiegészítő szolgáltatások.

A nem előzetes mérlegelés alapján hozott vásárlói döntésekre, azaz az ún. impulzusvásárlásra alapvetően a nők hajlamosak. Ők azok, akik saját bevallásuk szerint gyakrabban vásárolnak olyan termékeket, amelyet nem előre terveztek, vagy melyekre éppen nincs is szükségük. Az életkor növekedésével egyre inkább csökken a hajlandóság nem tervezett vagy "felesleges" árucikkek megvásárlására; a több főből álló családoknál gyakoribb a be nem tervezett vásárlás.

A sokakat szintén be nem tervezett vásárlásra késztető vonzó csomagolás a nőkre, a 20-29 évesekre, a fővárosiakra és a magasabb jövedelemmel rendelkezőkre van leginkább hatással. Az üzlet kiválasztásakor annak árszínvonalát és az üzlet kínálta akciókat inkább a nők tartják szem előtt.

Talán nem meglepő, hogy egy háztartás méretével egyenes arányban döntő fontosságú szempont az ár. Elsősorban a Budapesten élők döntenek egyik, vagy másik üzlet mellett annak kínálata, közelsége és a vásárlás körülményei - és nem elsősorban az üzlet árszínvonala - alapján.

A felmérést a GfK Hungária Piackutató Intézet végezte.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.