Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Kulka János ezzel a filmmel tér vissza a vászonra

A napokban kezdte meg a Liza, a rókatündér rendezője, Ujj Mészáros Károly második mozifilmje, a X. forgatását. A fordulatokban gazdag, skandináv típusú krimiben többek között újra láthatjuk Balsai Mónit, Kulka János pedig ezzel a filmmel tér vissza a vászonra.

Éva, a gyermekét egyedül nevelő, pszichésen kissé labilis nyomozónő több furcsa halálesetet fedez fel az osztályára kerülő ügyek között. Első ránézésre mindegyik öngyilkosság vagy baleset, de Éva több apró részletre is felfigyel, melyek alapján arra gyanakszik, hogy valójában nagyon profin álcázott gyilkosságokról van szó. A bűnügyi igazgató nem kívánja bolygatni a már lezárt aktákat, de az új kolléga, Péter egy friss eset kapcsán Éva  mellé áll. A fordulatokban bővelkedő, szövevényes krimiben lassan senki sem az, aminek látszik, a bűnügyi történet mögött pedig egy megrendítő családi dráma is körvonalazódik.

Fotó: Pintér Leo

A Liza, a rókatündér rendezője, Ujj Mészáros Károly a napokban kezdte meg második mozifilmje, a X. forgatását, mely a tervek szerint május 19-éig tart. A helyszínekkel gyakorlatilag feltérképezik Budapestet, hisz a Gellérthegy és a rendőrség Teve utcai székházának tetején túl a II. kerületben, Zuglóban és egy csepeli gyártelepen egyaránt játszódnak majd jelenetek.

Ujj Mészáros Károly elmondta, hogy „filmünk nagyban el fog térni a Liza a rókatündértől, de a szereplőgárdából többen ismét felbukkannak: Balsai Móni, Schmied Zoltán és Bede-Fazekas Szabolcs például mindhárman nyomozót alakítanak. A X. skandináv típusú, sodró, gyors ritmusú, erős vizuális világú, nagyon izgalmas, látványos és fordulatos krimi lesz.”

Liza, a rókatündér mindenkit elvarázsolt!
Balsai Móni nyerte el a legjobb színésznő díját a monte-carlói filmfesztiválon Ujj Mészáros Károly Liza, a rókatündér című filmjében nyújtott alakításáért.

Kulka János ezzel a filmmel tér vissza a vászonra, a fordulatokban gazdag történet egyik főszereplőjét alakítja majd.  A további szerepekben is olyan ismert színészeket láthatunk majd többek között, mint Básti Juli,  Hámori Ildikó, Szirtes Ági, Fekete Ernő és Szabó Győző.

A forgatókönyvet Ujj Mészáros Károly és Hegedűs Bálint írták, az operatőr Szecsanov Martin, a film producere Muhi András és Ferenczy Gábor, gyártója a Focusfox. Az X. című filmnek 489 millió forint gyártási támogatást szavazott meg a Filmalap. A film várhatóan 2018 első felében kerül majd a mozikba.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.