Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Lábtornázzunk!

Bizonyára sokan vannak, akik a nap végére fáradtnak, elnehezültnek érzik alsó végtagjaikat. Vannak, akik ügyet sem vetnek erre, tűrnek, pedig kellő odafigyeléssel megelőlegezhetők volnának a kellemetlen lábbetegségek.

 A tapasztalatok szerint a mozgásszervi szakrendeléseken megjelenő páciensek körülbelül felének vannak a lábával kapcsolatos panaszai, és alig akad olyan ember, akinek ne volna valamilyen elváltozás a lábfején. A mozgáshiány, az egészségtelen életmód, a kényelmetlen cipők egyaránt elősegíthetik a lábbetegségek kialakulását. Az emberré válás folyamatában a felegyenesedés, a lábra állás jelentős lépés volt. A kéz felszabadulása a teherviselés alól változások sorozatát indította el. Természetesen ezzel párhuzamosan nagyobb és más irányú nyomás hárult a törzsre, a gerincre, valamint az alsó végtagokra. Manapság az egyik leggyakoribb, szinte népbetegségnek számító elváltozás a lúdtalp, más néven bokasüllyedés, amely a láb hosszanti és harántboltozatának elváltozását jelenti. Figyelmeztető jel lehet a láb, illetve a lábszár fáradékonysága, fájdalma. Már az óvodás- és iskoláskor elején okozhat panaszt a boltozat gyengesége: a túlterheléstől az izomzat kifárad és nem képes megtartani a láb formáját. Serdülőknél a hirtelen növekedést, súlygyarapodást az izmok, inak erősödése nem követi megfelelően, ezért képtelenek megtartani a lábboltozatokat. Bokasüllyedés alakulhat ki.

A lábizom erősítését szolgáló gyakorlatok az elváltozások megelőzését és kezelését egyaránt szolgálják. Elősegítik, hogy a láb a tartó-, támasztófunkcióját megőrizhesse, alakját megtarthassa.

Amit ajánlunk

Fáradt, megduzzadt lábunkat a nap végén ajánlatos felfrissíteni különböző ásványi sókat tartalmazó fürdőben, vagy hideg-meleg vizes váltózuhannyal.

1.Egyenes derékkal állunk, majd lábujjhegyre emelkedünk és ebben a helyzetben helyben járunk.

2. A talajra térdelünk, egyik lábunkat derékszögben behajlítjuk. A nagylábujjat és a nagylábujj párnákat leszorítjuk, a többi lábujjat megemeljük, megtartjuk, majd ellazítjuk.

3.Jobb lábunkat előrenyújtjuk, a lábfejet lefeszítjük, lábujjainkat a talajhoz érintjük. Hátrahúzzuk a lábfejet, ameddig tudjuk, és a jobb sarkunkat letesszük, úgy, hogy a talp ne érjen le! Bal lábbal ismételjük.

4.Egyenes háttal ülünk, a lábaink enyhe terpeszbe vannak. A lábfejeket felváltva sarokra, majd lábujjra állítjuk.

5. Egy szék támlájának dőlve ülünk, kinyújtjuk a jobb lábunkat, bokakörzést végzünk, majd ugyanezt megismételjük a bal lábbal.

6.Talajon ülve a talpakat összezárjuk. Ezután a sarkakat szétnyitjuk, miközben a lábfejeket zárva tartjuk. Majd nyitjuk a lábfejeket és összezárjuk a sarkakat.

7.Sarkunk a talajon van. A földre helyezett ceruzákat megpróbáljuk felvenni a lábujjainkkal, majd felemeljük és visszatesszük a ceruzát.

A mozdulatsorokat tetszés szerint addig ismételhetjük, ameddig jólesik. Fontos, hogy ne erőltessük túl a lábunkat.

www.ujszo.com


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.