Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Látók adománya a vakokért

Az Ofotért adománygyűjtő gömbök elhelyezésével segíti a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségét. A gömbök az Ofotért két üzletében kapnak helyet 2008. augusztus 1-től.

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége 22 tagegyesületével és mintegy 19 ezer tagjával hazánk egyik legnagyobb civil szervezete. Tevékenységeinek sikeres folytatásához - például az ország egyetlen Braille-nyomdájának és hangos könyvtárának fenntartásához - várja a céljaival egyetértő emberek segítségét. A szövetség, mely idén ünnepli fennállásának 90. évfordulóját, kiemelten közhasznú szervezetként működik, az adományok felhasználásáról folyamatosan beszámol.

Az Ofotért és MVGYOSZ együttműködése a látás megőrzésének fontosságára hívja fel a figyelmet, összhangban az Ofotért által idén elindított "Fókuszban a látás" egészségügyi ismeretterjesztő program célkitűzéseivel. Ugyanakkor az adománygyűjtő gömbök kihelyezésével kifejezésre juttatja azt is, hogy bár sok embertársunk sikeresen megtanul látás nélkül élni, rászorulnak támogatásunkra. Néha ez a támogatás nem több egy apró szívességnél, például az úton való átkelésben nyújtott segítségnél, máskor adományainkkal járulunk hozzá a látássérültek életkörülményeinek javításához.

A látók számára a látás képessége annyira természetes, hogy nem figyelnek szemük épségére. A vezető vaksági okok között első négy helyezett, sorrendben az időskori macula degeneráció, a cukorbetegség szemészeti szövődményei, a rövidlátóság és a zöld hályog. Ezek megelőzése csak rendszeres szűréssel lehetséges, hiszen a látás romlása fokozatos, így gyakran csak túl későn vesszük észre a bajt.

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos működését a tagdíjból és a személyi jövedelemadó 1%-ból befolyt összegéből biztosítja, amihez nagymértékben hozzájárul az állami támogatás. Ennek ellenére hozzávetőleg évente még 73 millió forintra lenne szükség ahhoz, hogy az egyesületek illetőleg az országos központ működése az év 12 hónapjában biztosított legyen.

Éppen ezért az MVGYOSZ hálás a legkisebb támogatásért is, mint például az idén március és április között megszervezett AMD busztúra során országszerte összegyűjtött adományokért, az összesen 255.291 forintért. A szervezet legfőbb célja, hogy biztosítsa az esélyegyenlőséget a látássérültek számára. Tevékenységei közé tartozik az ország egyetlen Braille-nyomdájának, és hangos könyvtárának fenntartása, foglalkozik segédeszközök beszerzésével, illetve üzemelteti a Vakvezető Kutyakiképző iskolát. 

Segítsen ön is a szervezet céljainak elérésében, a látássérültek élhetőbb világának megteremtésében, de odafigyeléssel, rendszeres szűréssel óvja saját látását is. 

Az adománygyűjtő gömbök pontos helye:

  Budapest, V. kerület, Bajcsy Zs. út 16.

  Budapest, XI. kerület, Bartók Béla út 60.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.