Életforma.hu

ÉLET-MÓD

"Lealázzák" a fiúkat a lányok?

Jobban tennék, ha nem járnának a lányokkal egy osztályba a brit alsós fiúk, derült ki a bristoli egyetem kutatóinak felméréséből.

Mint az Observer című brit vasárnapi lap megtudta, a fiúk eredményei angolból például lényegesen jobbak, ha csak kevés lány van az osztályukban. A bristoli tudósok az összes brit iskolából gyűjtöttek adatokat felmérésükhöz, melyből kiderült, hogy a fiúk tanulmányi átlaga a lányok számának növekedésével fordítottan arányos.

A kutatást vezető Steven Proud szerint hasznos lenne, ha a fiúk egynemű osztályokban tanulhatnának. A tudós azzal érvel, hogy mivel a lányok általában jobbak például angolból, gyorsabban válaszolják meg a kérdéseket és magabiztosabbak az órákon, míg a fiúk "elbújnak a hátuk mögött".

A brit iskolaigazgatók szövetségének elnöke, Mick Brookes egyetért a tanulmány következtetéseivel, bár szerinte inkább az angol (irodalom) esetleges női egyoldalúságát kellene helyes mederbe terelni.

A szülők eközben arra szólítanak fel, hogy a tanárok kapjanak megfelelő kiképzést, hogyan kell bánniuk a túlnyomó többségükben egynemű osztályokkal.

Alan Smithers, a Buckingham-i egyetem professzora szerint csak 15 százalékban függ a teljesítmény az olyan tényezőktől, mint az osztályok nemi összetétele, a többi általában képességen és az otthoni háttéren is múlik.

http://www.webbeteg.hu/index.php?page=news_full&type=44&menu=eletmod&news_id=1143&cim=Nem-tesz-jot-a-fiuknak-a-koedukalt-iskola


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.