Virágerdők esnek "áldozatul", hogy kifejezzék a hódolatot annak az asszonynak, akinek minimum életünket köszönhetjük. És már ez sem kevés.
"A gyermek, aki csügg anyja szerelmén,
észreveszi, hogy milyen ostoba.
Kit anya szült, az mind csalódik végül,
Vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni.
Ha küzd, hát abba, ha pedig kibékül,
Ebbe fog belehalni."
(József Attila)
A többi, amit az édesanya ezen túl ad az "első szerelem", aki nélkül nem teljes a világ, aki nélkül nincs biztonság, aki megalapozta azt, akik vagyunk, akikké lettünk. Életünk első kötődése, ami több mint a szeretet. Az élet kezdeti éveiben minden kisgyermek napja anyanap. Elképzelhetetlen az élet nélküle. Akármilyen is, tőle édes a nyelv, az édes-anyanyelvünk, tőle édes az étel, tőle édes az élet. Az Ő elégedett mosolyát keressük minden mozdulatunkkal. Ő a világ kiemelt viszonyítási pontja, ő adja a lélek számára a "pontos időt".
A kötődés
A kötődés több is, és egy kicsit más is, mint a szeretet. A szeretet érzelem, örömkeresés és örömokozás a másik által magunknak és viszont a másiknak. A kötődés nemcsak szeretet. Az is van benne, de a kötődés eltéphetetlen szál, mely által azzá válunk, akik voltunk, vagyunk. A kötődés arról szól, hogy a másik által érezzük, érzékeljük magunkat, a másik által, a másik tükrében érezzük létezőnek magunkat. A másik által eszmélünk önmagunkra. A másik a viszonyítási pont, akár elfogadjuk, akár lázadunk is ellene.
A kezdeti, a tudat által emléknyomokban sem rögzült első kötődés az édesanya. Akárhogy kutatunk emlékeinkben alig-alig találunk az úgynevezett preverbális (szavak előtti) világból emlékeket az édesanyával való kapcsolatból. Érzések, érzetek azonban maradtak - kötődési mintánk.
A kötődéseink alapvetően meghatározzák életérzésünket, önérzetünket, önbecsülésünket, énerőnket. Egyszóval mindazt az érzelmi bázist, melyre mindennapi hitünket építjük, hogy van célja és értelme erőfeszítéseinknek, céljainknak, tevékenységünknek. Adják azt a biztonságot, hogy érünk valamit, kellünk önmagunknak és másoknak is adni tudunk valami értékeset önmagunkból.
Az édesanya fontossága
Anyák napján nemcsak a konkrét édesanya képe, a vele kapcsolatos emlékek, nemcsak azok a valóban megtörtént események idéződnek fel, amikor tapasztaltuk édesanyánk önfeláldozó, gondos szeretetét. Nemcsak azok a vélt, vagy tényleges csínytevések villannak fel, amikor "visszaéltünk" bizalmával, megbocsátásával. Fel- felvillannak rossz emlékek is, de elnyomjuk magunkban. Elnyomjuk, mert nehezen, vagy egyáltalán nem fér el, nincs helye a lelkünkben az édesanyával kapcsolatban a negatív érzésnek, érzéseknek. Mi is megbocsátunk neki. Elfelejtjük azokat a fájdalmakat, amit akkor éreztünk, amikor "igazságtalan", türelmetlen, vagy éppen követelőző volt velünk.
A kötődés és a szeretet türelmes. Már a csöpp kisbaba is érzékeli, hogy édesanyja kötődésének kialakulásában neki is szerepe van. Sír, követel, elégedett bűvöli ő is az édesanyját és viszont. Olyan eltéphetetlen szálat alakítanak ki a kezdeti, "édeni" időszakban, melyet nehezen tép szét az idő. A valóság eseményei nehezen, vagy egyáltalán fakítanak, szaggatnak meg.
Minden ember lelkében ott él az az édesanya, akihez úgy kötődhet, úgy szerethet, hogy ez a kötődés és szeretet nem gúzsba köti, hanem épp ellenkezőleg: felszabadítja, bátorítja, útjára engedi.
Az édesanyai szeretet az alapja annak, hogy meg tudjuk szeretni magunkat és majdan másokat - igaz, sohasem lesz és marad olyan kiteljesedett, maradéktalan, mint egykoron édesanyánkkal megélt élményeinkben.
Az Anyák Napján végső fokon humánus emberi arcunk kibontakoztatóját, első letéteményesét, felelősét ünnepeljük. Megérdemlik.
Dr. C. Molnár Emma
pszichoterapeuta
fotó: Holland Virágiroda
