Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Lehet, hogy megcsal a párom? Mit tegyek?

Kétségbe estem, hiszen érzelmileg én semmit nem vettem észre rajta! Igaz az utóbbi időben, többször később jött haza, arra hivatkozva, hogy be kell fejeznie valami munkát!

Tegnap otthon maradtam a gyerekkel, nem vittem be az oviba, mert náthás, a férjem elment dolgozni. Ám 1-2 óra múlva hazaszólt, hogy nézzek meg az e-mail-jei között egy levelet, amiben benne van egy telefonszám. Megadta a jelszavát (amit egyébként nem tudtam), meg is találtam a kérdéses e-mailt, majd letettük a telefont.

Ám, közben megakadt a szemem egy másik e-mail-en. A tárgyban azt volt írva: "Megőrülök érted!".

Az vesse rám az első követ, aki nem nézett volna bele ebbe a levélbe.

És majdnem lefordultam a székről.

A levelet egy csaj írta, és egy félmeztelen fotó is volt csatolva. Nem részletezem a teljes levelet, a lényeg, hogy kiderült, a férjemért rajong az ifjú hölgy és sürgeti az újabb találkozást, merthogy olyan jó volt a múltkor!

Szerencsére a gyerek szépen játszott a szobájában. Mert én először sírógörcsöt kaptam, aztán dührohamot!

Kétségbe estem, hiszen érzelmileg én semmit nem vettem észre rajta! Igaz az utóbbi időben, többször később jött haza, arra hivatkozva, hogy be kell fejeznie valami munkát! De ugyanolyan kedves volt, törődött velem és a gyerekkel, eszembe se jutott, hogy máshol jár esetleg, és nem a munkahelyén túlórázik.

Aztán dühös lettem! Hogy lehet ilyen hülye, hogy nem törli ki az e-mailt, és aztán megkér, hogy keressek neki meg valamit! Tán azt hitte, nem fogom észrevenni!

Miután valamennyire magamhoz tértem, már belém bújt a kisördög, s végignéztem az össze e-mailt!

Na ekkor tört rám a pánik igazán! Több levelet is találtam, s nem ugyanattól a csajtól! Igaz nem mindegyik volt egyértelmű jel arra, hogy megcsalt, egy-kettő csak amolyan flörtszerűnek tűnt!

Istenem mit tegyek? Nosza felhívtam a barátnőimet!

"Azonnal rúgd ki!"- mondta tömören legjobb barátnőm.

" Minden pasi, kalandozik egy kicsit. Lépj túl rajta! Szerintem az enyémmel is előfordult már, de ugyanúgy szeretettel vesz körül minket." - mondta a másik.

"Lehet, hogy már 35 évesen kapuzárási pánik tört rá? Van ilyen!" - mondta a harmadik, aki egy pszichológus mellett asszisztens. Majd hozzátette: "Ha kiderül, hogy így van, gyertek el hozzánk, párterápiára."

Mit tegyek? Tegnap, mikor hazajött nem szóltam semmit! De vajon szóba hozzam-e? Tudom, hogy esküdözne, nem történt semmi! Soha nem veszekedtünk igazán, de ebből most tuti az lenne! Vagy csak figyeljek? Szerezzek bizonyítékot? S ha bebizonyosodik, hogy félrelép, akkor mi lesz?

Segítsetek! Adjatok tanácsot, mielőbb!

Kiki, egy 30 éves hirtelen boldogtalanná vált fiatalasszony.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.