Életforma.hu

ÉLET-MÓD

"Leszbikus voltam, és nem bánok semmit!"

Minden nőnek és férfinak egyszer meg kell tapasztalni a szerelmi csalódást. Az első szerelem nagyon fontos életünkben. Megváltoztatja személyiségünket, gondolatainkat, de ha véget ér, meg kell élnünk a poklok-poklát.

Aztán jön a második, a harmadik szerelem, végül pedig nem tulajdonítunk nagy jelentőséget a következőnek. Egyesek azonban minden szerelemnek óriási jelentőséget tulajdonítanak. Mindegyikbe kicsit belehalnak, belebetegednek. A legjobb gyógymód ilyenkor a női léleknek, ha valami drasztikus változást hoz az életébe. Befesti a haját, vagy új frizurát készített magának, megváltoztatja az egész életmódját.

Piroska is ezt a megoldást használta, hogy könnyebben felejtsen. Ő nem festette be a haját, hanem úgy döntött, hogy egy életre elege van a férfiakból, és leszbikus lesz. Persze ez nem olyan könnyű változás, de Piri elhatározta magát, és megismerkedett egy lánnyal. Nagyon jól kijöttek egymással, és a lány olyan dolgokat mutatott neki, amire Piroska álmában sem gondolt. Pirinek sikerült megszeretnie barátnőjét, és úgy döntöttek, hogy összekötik az életüket.

Addig a pillanatig minden tökéletesen működött, míg Piroska meg nem ismerkedett egy belevaló, jóképű munkatársával. Több hónapon keresztül szenvedett az érzéseitől, végül beismerte, hogy a férfit szereti, és elhagyta barátnőjét. Ma Piri két gyermek édesanyja, és nem bánja ezt a kis kitérőt az életében, Úgy véli szüksége volt rá. Hogy újra visszataláljon önmagához, és önbizalmához.

Egy csalódás után természetesen kellenek a változások, de azért vigyázzunk, hogy milyen mértékben adagoljuk ezeket.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.