Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Liba helyett a golfot választották a hírességek

Libaevés helyett idén a golfozást választotta több olimpiai bajnok és közéleti személyiség. A Márton Napi Golf Sztár Kupán éppúgy akadtak rutinos golfozók, mint teljesen kezdők. Utóbbiakat az ismerősök mellett a kellemes időjárás is csábította a pályára.

Az Academy Golf Budapestben tartott, kilenc szakaszból álló versenyen háromfős csapatok küzdöttek egymással. A csapatok összeállításából az is kiderült, hogy a más sportágakban jeleskedők is szeretnek olykor ütőt ragadni, pláne akkor, ha ezáltal még versenyezhetnek is egymással. Ennek megfelelően a golf lett a közös nevezője többek között Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszónak, Fábián László öttusázónak, Hadfi Dániel cselgáncsozónak és Dávid Kornél kosárlabdázónak.

A vasárnap délelőtti versenyen megjelent közéleti személyiségek közül Hajdú Steve bizonyult az egyik legrutinosabb golfozónak. A színész-műsorvezetőnek persze mondhatni kézenfekvő volt a golf, hiszen angol felesége is a játék szerelmese. “Négy éve játszom rendszeresen és ha tehetem, minden nap kint vagyok a pályán” - vallott szenvedélyéről a színész, aki legtöbbször feleségével játszik. Őt annyira megfertőzte a golf, hogy gyakran külföldi - leginkább nagy-britanniai - utazásaihoz is viszi magával szettjét, hogy újabb pályákat próbálhasson ki.

Mégsem drága?
A golf az általános vélekedéssel szemben, egyáltalán nem drága sport. Természetesen itt is, mint bármelyik más sportágban, sokszázezer forintot is el lehet költeni felszerelésre, de az indulás kevesebbe kerül, mintha síelni tanulnánk. A legfontosabb tétel az ütőkészlet, amelynek néhány darabból álló gyakorló változata már húszezer forinttól elérhető, de az öltözéknek megfelel lényegében bármilyen sport(os) ruhadarab. Az egyetlen fontos dolog, hogy ez az a sport, amit nem érdemes egyedül elkezdeni. Az első lépéseket profi oktatóval együtt kell megtenni, mert az itt tanult alapokon múlik majd a későbbi fejlődés. A legtöbb golfpályán lehetőség van arra, hogy bemutató óra keretében kapjunk ízelítőt a játékból, és ha megtetszik, akkor néhány hetes tanulást követő vizsga után, már mi magunk is a zöld gyepen üthetjük a labdát a lyukba.

A golf iránti szenvedéllyel persze akarva-akaratlanul meg akarjuk fertőzni környezetünket. Hajdú Steve esetében ez műsorvezető-társát, Harsányi Leventét jelenti, aki életében először a Márton-napi Golf Sztár Kupán játszott komolyabban. “Kimondottan élveztem a játékot, pedig a golfban általában nem jön korán a sikerélmény. Most a számomra tökéletes - nem túl jó, de azért nem is túl rossz - felszerelés beszerzése következik, hogy tavasszal komolyan nekivághassak a golftanulásnak.” - mondta a rádiós.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.