Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Liliommal a méhnyakrák ellen

Tavaly színészek, sportolók, politikusok 500 liliomot dobtak a Dunába, jelképezve azt az 500 nőt, akiknek az életét meg lehetett volna menteni méhnyakszűréssel. Szeptember 7-én ismét liliomba borul a Duna Lánchíd és Erzsébet híd közötti szakasza. Ezúttal azonban már "csak" 416 virág merül a habokba, hiszen a méhnyakszűrő programok eredményeként az időbeni felismerés 84 hölgyet mentett meg a méhnyakdaganatból eredő haláltól.

A Liliom Programot azért indította el az Országos Tisztifőovosi Hivatal a Lilly Hungária Kft. támogatásával, hogy a rendkívül alacsony, mindössze 4,2 %-os méhnyak átszűrtségi arányt javítsák. Ez azért is különösen fontos, mert a Nemzeti Rákregiszter adatai szerint 2001-ben 1240 méhnyak- daganatos megbetegedés történt Magyarországon, és 539 hölgy halt meg rosszindulatú méhnyak-daganat következtében.  A Liliom Program a népegészségügyi programok közül elsőként komplex kommunikációs aktivitásokkal, nyereményjátékokkal győzte meg a hölgyeket a szűrésen történő megjelenésre.


A program eddigi két fázisának eredményeként először 8,5, majd 10 százalékra sikerült emelni az átszűrtségi arányt, sőt voltak olyan területek is, ahol megduplázódott a szűréseken résztvevők száma.


A Liliom Program további haszna, hogy évről évre számos olyan hölgyet sikerült bevonni a vizsgálatokba, akik korábban még semmilyen nőgyógyászati szűrővizsgálaton nem vettek részt. Ugyanakkor nemcsak a számok tükrében jelent javulást a méhnyakdaganat elleni védekezés. A kommunikációs kampányok befolyással bírtak a lakosság egészségszemléletének teljes átalakítására, az egészségtudatos élet következetes megvalósítására.


Bár az eredmények bíztatóak, van még teendő. A hazai méhnyakdaganatos megbetegedés átszűrtségi adatait európai uniós viszonylatban vizsgálva, indokolt a szervezett méhnyakszűrő program folytatása. A Liliom program III. szériája rendhagyó módon idén is a Lánchíd pesti hídfőjénél indul útjára. A Magyar Tudományos Akadémia előtt fog horgonyozni az a Liliom hajó, ahonnan idén már csak 416 liliomot fognak vízre bocsátani az odalátogatók. Az idei 84 liliommal kevesebb virág szimbolikus, hiszen a rendszeres szűrések segítségével évről évre sikerül, ha kis mértékben is, visszaszorítani a daganatos megbetegedések haláleseteit.


A program gazdája az Országos Tisztifőorvosi Hivatal népegészségügyi főosztálya és a főtámogató, Lilly Hungária Kft., idén is azzal a céllal hirdeti meg a kezdeményezést, hogy az előző évhez képest ismét legalább duplájára emelkedjen a méhnyakszűrésen megjelenő hölgyek száma. A program keretében az egészségügyi ellátórendszer évente több mint félmillió hölgy szűrővizsgálatának személyi és tárgyi feltételeit biztosítja: nőgyógyászati vizsgálóhelyeket, citológiai laboratóriumokat, továbbá a megkívánt diagnosztikai és kezelési hátteret, amelyeket térítésmentesen vehetnek igénybe a szűrővizsgálatok résztvevői. Közel hétszázezer személyre szóló meghívó levelet fognak postázni, külön súlyozva a megyéket, alapul véve a tavalyi részvételi eredményeket.


Idén sem marad el a hölgyeket részvételre ösztönző nyereményjáték. Ezúttal 1 millió forint értékű kétszemélyes skandináv utat nyerhet Finnországba az a szerencsés hölgy, akinek a pontosan kitöltött szűrési szelvényét kisorsolják a Liliom programot lezáró eseményen. Nem véletlenül esett a játék fődíjának kiválasztása Finnországra, tekintettel arra, hogy a világon a skandináv országokban a legalacsonyabb a halálozási arány a különböző daganatos megbetegedések következtében. A fődíj mellett számos további nyeremény is kisorsolásra kerül a résztvevők között. A szűrési szelvény nagyobb postahivatalokban, az ÁNTSZ megyei irodáiban is megtalálható, valamint a program honlapjáról is letölthető.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.