Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Lola: Nagyon romantikus volt kimondani az igent!

Lola és barátja, Bence tfőn összeházasodtak, bár egyelőre nem hivatalosan. Az énekesnő és párja az Andrássy úti Ékszerpalotában, az Örök szerelem napján, hindu szertartás szerint fogadott örök hűséget.

Legyen az év nyolcadik hónapjának nyolcadik napja az örök szerelemé! Legalább is ezt szeretné egy budapesti ékszerüzlet. Éppen ezért augusztus e szép napján mini Las Vegassá változott az Andrássy út, ahol bárki házasságot köthetett egy rövid szertartás keretében. Kétféle fogadalom közül választhattak a párok: eldönthették, hogy keresztény vagy hindu pap áldja meg a szerelmüket. tfőn Lola és párja, Bence is úgy döntöttek, hogy jelképesen összekötik az életüket: hindu szertartás szerint, Baktai Ádám hindu pap segítségével fogadtak örök hűséget egymásnak.

"Nagyon romantikus volt kimondani az igent! A hindu esküvő nem volt annyira idegen, mert nagyon érdeklődöm ezen kultúra iránt. Szeretek jógázni, voltam oldásokon, mondok mantrákat, ezek nagyon megnyugtatnak és szeretem csinálni őket. Nagyon tetszett a mint Las Vegas esküvők ötlete, mert egy igazi nagy esküvő rengeteg stresszel jár, sokszor hallani, hogy a menyasszony kikészül mire az oltár elé kerül.

Itt sokkal lazábban lehet mindezt csinálni, ami nem azt jelenti, hogy nem szeretjük a másikat, csak nincs rajtunk az a sok teher. Kvázi egy főpróbának is fel lehet fogni. Aki eljön és jól érzi magát, az nyugodtan férjhez mehet, de aki már ilyen helyzetben feszeng, az fújja le az egészet. Mi az előbbi táborhoz tartoztunk, nagyon élveztük, és már készülünk az igazi menyegzőre" - mondta Lola, aki elmondta: igazi esküvőjének időpontja már nincsen messze, azonban először a családdal szeretnék közölni az időpontot, és csak utána jön a nyilvánosság.

A szervező – az Adrássy úton lévő Ékszerpalota – szeretné elérni, hogy az évnek ezen a napján egy pár órásra rövidített regisztráció után hivatalos házasságot lehessen kötni náluk, mint Las Vegasban. Ennek érdekében már érdeklődtek a polgármesteri hivatalban és kérelem benyújtását tervezik.

"Ma jóval a házasságkötés előtt be kell menni az anyakönyvvezetőhöz, és be kell jelentkezni, azonban ettől a jegyző indokolt esetben eltérhet. Úgy gondoljuk, hogy a szerelem elég indok erre. Szeretnénk ha minden évben egy napon, augusztus 8-án olyan könnyen lehessen házasodni, mint Las Vegasban. Bízom benne, hogy a kezdeményezéshez mások is csatlakozni fognak" - mondta Blaner Attila, az Ékszerpalota ügyvezetője. (képek: sajtóanyag)

Kell egy kis saját idő – a szerelemben is
Ha mindig rajtad lóg, sülve-főve veled lenne, az a baj. Ha időnként elvonul, és azt látod jól elvan egyedül is, akkor hisztizel, mert azt gondolod, már nem szeret. Pedig hagyni kell teret és időt a párkapcsolatban is, hogy levegőhöz jussunk, töltekezhessünk, ami a kapcsolatnak is hasznára válik.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.