Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ma indul a családi mókusőrület!

Szinte hihetetlen de már 55 éves a csipet mókuscsapat, akik Alvinnal együtt már generációkat szórakoztatnak vicces történeteikkel és fülbemászó dalaikkal. Ma visszatérnek a Nickelodeon képernyőjére, és minden hétköznap 18:00-tól segítik elűzni a téli depis hangulatot.

Történet

Nehéz elhinni, de több mint 55 éve született meg az Alvin és a mókusok, akik kezdetben énekes csapat formájában hódítottak. Népszerűségük csúcsán, 1961-ben saját rajzfilmet is kaptak a CBS-en: az Alvin Show az első főműsoridős animációs sorozat volt az amerikai televízióban.

Egy 1963-as, karakterek népszerűségét vizsgáló jelentés szerint Alvin volt az esztendő legkedveltebb figurája, amivel Mickey egeret, Tapsi Hapsit, Donald kacsát és Goofy-t is kiütötte a nyeregből. Innentől kezdve nem volt megállás: 1981-ben a műsor karácsonyi különkiadását 35 millióan nézték, ez a siker hívta életre 1983-ban az NBC csatornán nyolc éven át, szombat reggelenként futott Alvin és a mókusok szériát, amit Magyarországon az 1990-es évek elején a Magyar Televízió 1-es programján lehetett látni.

Díjak, jelölések, mozifilmek
A sorozatot 5 Emmy-díjra jelölték és hetente átlagosan több mint 15 millió ember nézte a világ több mint 100 országában. A vicces történetek vidám dallamai 50 millió lemezt adtak el, 6 Grammy-díjat és 18 jelölést kaptak, sőt, a mókusok 16 arany és platina lemezt énekeltek össze. A zene mindig is szerves részét képezte a sorozatnak, ezért ALVINNN!!! és a mókusok a Nickelodeonon sem hagyják abba a zenélést: minden epizódban új dallal lepik meg rajongóikat.

A bűbájos família csínytevéseit az elmúlt években filmeken is megörökítették, utolsó három mozijuk például több mint 2 milliárd dolláros bevételt generált és mindegyik megnyerte a Nickelodeon Kids’ Choice Awards elismerését a gyerekek kedvenc mozifilmje kategóriában. A 2008-as, 2010-es és 2012-es győzelmeket követően a kis mókusok idén újra, többszörösen is esélyesek az elismerésre a Kids’ Choice Awards-on: az Alvin és a mókusok 4: A mókás menet három kategóriában jelölt.

Karakterek

A sorozat főkolomposa mindig a szuperlelkes és magabiztos Alvin, aki semmit nem csinál félgőzzel. Abszolút hisz a briliáns elképzeléseiben, amíg be nem üt a katasztrófa. Ilyenkor a csúcsokos nagytesó, Simon próbálja megoldani a problémákat, aki imádja Alvint, de titokban aggódik is miatta. A legkisebb és a legártatlanabb a csapatban Theodore, az édes, félénk és naiv mókusgyerek, aki tökéletes célpont Alvin csínyeihez. Amikor viszont a legkevésbé számítasz rá, bölcsességével eléri, hogy Alvin átgondolja terveit – többé-kevésbé. A mókuscsalád sehol sem tartana, ha nem lenne velük pótapukájuk, dalszerzőjük és menedzserük, a végtelenül türelmes Dave, akinél Alvin gyakran pattanásig feszíti a húrt…

Sztárok

A történetekben olyan hírességek tűntek fel, mint például Christina Applegate és Kaley Cuoco, akik a Chippettes lány mókusainak, Brittany-nek és Eleanornak kölcsönözték a hangjukat. Josh Green és Bella Thorne a legújabb mozifilmben működött közre. Hazai sztárjaink közül az elmúlt években többek között Ábel Anita, Kovács Patrícia, Rátóti Zoltán és Anger Zsolt személyesítették meg a szereplőket.

Tarts te is a mókus-őrülettel, és éld át dilisebbnél dilisebb kalandjaikat barátaikkal, a mókuslányokkal! ALVINNN!!! és a mókusok premier február 29-én hétfőn, 18:00-kor a Nickelodeon műsorán.

 

 


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.