Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Magabiztos lesz az ikrek 2010-ben

A Marsnak és a Szaturnusznak köszönhetően 2010-ben magabiztosabb, határozottabb lesz. Most egészen pontosan tudja, mit akar (sikert), és mit nem (langyos kapcsolatot). Ha mindkét lábbal a földön áll, akár meg is valósíthatja terveit, de vigyáznia kell, hogy a Jupiter hatására ne szálljon el. Figyelnie kell az erős partnerekre - ez magánéletére és munkájára is vonatkozik.

Még egyedül?

Jól kezdődik az év, sok rajongó veszi körül, januárban elsősorban a vízöntők, márciusban pedig a kosok. Április végétől március elejéig az intellektuális típusok vonzzák, de júniusra teljesen összezavarodik. Akármennyire izgalmasak is az új ismeretségek, valami hiányzik, ez pedig az állandóság. 2010-ben nagyon vágyik rá, hogy gyökeret eresszen, hogy szívét biztonságban tudhassa. Ehhez talán nem a kosok a megfelelő partnerek, úgyhogy velük inkább csak szórakozzon, és tartogassa a szívét valaki másnak őszig. Hacsak nem találta el Ámor nyila június végén, vagy július első felében, illetve augusztusban. Novemberben visszatérhet egy nyári futó kaland, aki ezúttal maradni is akar. Ne engedje el!

Párban?

Minden rendben önöknél? Sehol egy viharfelhő? Akkor a Szaturnusznak köszönhetően még közelebb kerülnek egymáshoz, kapcsolatuk egyre bensőségesebb lesz. A Marsnak köszönhetően - különösen az év első felében - az erotika világéban is élvezetes kirándulásokat tehetnek.

Ahol azonban nem biztos a szerelem, ott a Jupiter bizony bekavar, úgy február második felében. Egy kis féltékenység miatt akár vége is lehet. Akkor sem lesz nyugta, ha eltitkolja kis flörtjét, a lelkiismerete nem hagyja nyugodni. Ha már most úgy érzi, ideje mennie, ne várjon a csodára, menjen.

Ha azonban még egy kicsit is szerelmes, ne menjen bele másik kapcsolatba, de még egy kis flörtbe se. Kezdjen dolgozni a kapcsolatán, mert a remény megvan, a Vénusz segít az újrakezdésben. Március, május június második, és július első fele az alkalmas időpont az elmélyült beszélgetésre. Ne essen azonban abba a hibába, hogy minden szót analizálni akar. Csak lazán!

Munka:

2010-ben senkinek nem engedi meg, hogy a háttérbe szorítsa. Ez az ön ideje, most megmutathatja, mit tud, és ezt kivételesen a főnöke is értékelni fogja. Júniusig minden sikerülni fog, de ne bízza el magát, ne legyen öntelt. Álljon két lábbal a földön, ötleteit ne mondja el másoknak, mert még ellopják. Júliusban vagy októberben hozakodjon elő velük, és ez az időszak a legmegfelelőbb arra is, hogy mellékállást vállaljon, vagy újra tanulni kezdjen.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.