Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Magyar Dal Napja

Szeptember 8-án országszerte színes zenei programokkal várják a látogatókat a Magyar Dal Napja jóvoltából. 2008 óta minden évben ingyenes koncertekkel ünnepelhetjük a magyar zenei kincset. Az idén Békéscsaba a magyar dal fővárosa.

Presser Gábor így mesélt idén a Magyar Dal Napjának előzményeiről: „Sok évvel ezelőtt, amikor Magyarországon egyre szaporodtak a rádiók és televíziók az járt a fejemben, hogyan lehetne a magyar szerzeményeknek több figyelmet kiharcolni. Ma is igen kevesen vannak tisztában azzal, mekkora kincs is az, amit birtoklunk. A magyar zenei kincs méltatlanul keveset kerül előtérbe, pedig számtalanban műfajban születnek remekművek. Szerettem volna egy alulról szerveződő mozgalmat elindítani a magyar zene érdekében. Gerendai Károly barátom segítségével 2008-ban, a Sziget Fesztiválon indult el a Magyar Dal Napja mozgalom.”

A Kossuth-díjas zeneszerző hozzátette még, hogy a magyar dal napja mozgalom beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen már az első alkalommal 30 helyszínen zajlottak a programok, s ez a szám évről-évre nő, ráadásul a közönség és a média is egyöntetűen a kezdeményezés mellé állt. Ugyanakkor Presser Gábor szerint van még mit tenni, zenei kincsünket minél több helyen, minél nagyobb tömegek számára kell elérhetővé tenni.

A közönség és a zenész szakma egyaránt megszerette a kezdeményezést. A zenekarok fontosnak tartják, hogy színpadra álljanak a magyar vokális zene ünnepén, és egyre több vidéki város, fővárosi szórakozóhely érdeklődik, milyen feltételekkel szervezheti meg a Magyar Dal Napja helyi rendezvényét. 2013-ban tíz vidéki és egy határon túli település csatlakozott a kezdeményezéshez, a fővárosban pedig tizennégy helyszínen szólnak a magyar dalok szeptember 8-án.

Gerendai Károly ötlete alapján 2010-ben hirdettük meg első ízben a Magyar Dal Fővárosa pályázatot, amelyet először Eger, aztán Nyíregyháza, majd Szombathely nyert meg, idén pedig Békéscsaba szerezte meg a kitüntető címet.

Az esti programok között még érdemes válogatni. A rendezvény honlapján helyszínek szerinti bontásban megtalálható minden fellépő.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.