Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Május 5.: az Asztma Világnapja

Hazánkban mintegy 300 000 asztmás beteget tartanak nyilván, az éves új megbetegedések száma pedig 15 000 - 20 000 között mozog. A jelenlegi járványügyi helyzetben különösen fontos az asztmások megfelelő terápiája, ezzel ugyanis csökkenthető az állapotromlás kialakulásának kockázata.

Az asztma olyan krónikus betegség, amely a légutakat érinti, ezért a COVID-19 szempontjából sajnos rizikócsoportba sorolhatók ezek a betegek, közülük is elsősorban a súlyos és az alul kezelt vagy gyógyszereiket nem megfelelően alkalmazó asztmások. Súlyos asztmában nehezebb elérni a betegség teljes tüneti kontrollját, ezért jelentős náluk az életminőségromlás: rendszeres vagy állandó mellkasi nyomásérzés, kis terhelésre is jelentkező nehézlégzés, sípolás, fulladás, éjszakai köhögés jelentkezhet.

A jól kezelt asztmások nem tartoznak a kockázatos csoportba. Fotó: Momentum Mundi

 

A jelenlegi járványügyi helyzetben ezek a betegek a veszélyeztetett csoportba tartoznak, tehát a vírus náluk nagyobb kockázattal és súlyosabb következményekkel járhat. Az ő esetükben ráadásul nehezebb lehet felismerni a fertőzést is, hiszen több tünet megegyezhet az asztmások alap-panaszaival: köhögés, nehézlégzés, mellkasi nyomás. Ha ezek friss légúti fertőzésre jellemző tünetek kapcsolódnak (láz, száraz vagy hurutos köhögés), akkor a szakértők azt tanácsolják a betegeknek, hogy forduljanak telefonon háziorvosukhoz.

Prof. Dr. Tamás Lilla tüdőgyógyász. Fotó: Momentum Mundi

Az asztmásoknak – függetlenül betegségük állapotától – még szigorúbban be kell tartaniuk a világjárvány kapcsán ajánlott óvintézkedéseket.” – hangsúlyozta Prof. Dr. Tamási Lilla, a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Allergológiai és Légzéspathológiai Szekció Elnöke az Asztma Világnapja alkalmából megtartott online sajtótájékoztatón, de hozzátette: "a jól beállított és kezelt asztmások nem tartoznak a COVID-19 szempontjából fokozott kockázatú betegek közé."  Mára a leggyakoribb gyermekkori krónikus betegség világszerte az asztma. "A gyermekkori asztma néhány évre inaktívvá válhat, a betegség azonan felnőttkorban kiújulhat és nem lehet előre tudni, kinél, mikor fognak visszatérni a tünetek" - figyelmeztet a szakember.

Az asztma egyébként is igen változékony betegség: akár több évig is tarthat a tünetmentes időszak, a beteg ilyenkor azt hiheti, meggyógyult. Az inhalatív kortikoszteroid tartalmú gyógyszereket azonban ilyenkor is folyamatosan szedni kell.

Az asztmára ajánlott megelőző, gyulladásgátló terápiának, az úgynevezett inhalációs kortikoszteroidoknak nincsenek súlyos mellékhatásai, de a betegek közel fele mégsem használja őket rendszeresen - pedig ezek hazánkban 90%-os állami támogatással érhetőek el. Az innovatív, úgynevezett biológiai terápiák - amelyek a súlyos állapotú betegek egy része számára javasoltak – pedig 100%-os támogatás alá esnek, így a beteg számára csupán a dobozdíj költségével járnak.

Az asztma, mint alapbetegség, aktív légúti gyulladás esetén (vagyis ha a beteg nem használja megfelelően az inhalatív gyógyszereit vagy alul kezelt, illetve súlyos asztmás) hajlamosíthat a fertőzésekkel - így például a koronavírussal  szembeni fokozott fogékonyságra. Ezért kiemelten fontos a járvány időszakában a rendszeres megelőző inhalációs gyógyszer alkalmazása. Ezeknek a gyógyszereknek nincs a fertőzésekkel szembeni fogékonyságot növelő hatása, így a szakmai szervezetek álláspontja szerint alkalmazásuk továbbra is kiemelt jelentőségű az asztmás betegeknél.

Nehézlégzés, fulladás, éjszakai köhögés. Fotó: Momentum Mundi

 

Az asztmásoknak ajánlott még körültekintőbben betartani a járvány idejére előírt közegészségügyi szabályokat:

  1. Minél többet tartózkodjanak otthon
  2. Egy inhaláló készüléket csak egy beteg használjon
  3. Ne hagyják abba az előírt gyógyszerek használatát, mert az hirtelen asztmás állapotromlást idézhet elő.

Az asztmás tünetek a járvány miatt erősödő stressz, a tavaszi időjárás változások, és az allergia – magas pollenkoncentráció – miatt is felerősödhetnek.

Az asztma kialakulása hátterében jelentős szerepet játszik a genetikai hajlam. Asztmásoknál a beteg állapotát ronthatják a belélegzett allergének,  vagy a különböző részecskék (például légszennyezés). Az asztmás tüneteket kiváltó anyagok elsősorban a beltéri allergének (például a házi poratka, a háziállatok szőre), a különféle kültéri allergének (például a pollenek), továbbá a dohányfüst és a légszennyezés. A tüneteket kiváltó okok között gyakran megemlítik a hideg levegőt, a stresszt és egyes gyógyszerek hatását.

A jelenlegi járványügyi helyzet miatt a megelőzés érdekében az asztmások még jobban figyeljenek oda, hogy kerüljék a dohányzást, dohányfüstöt és a házi allergénekkel való fokozott érintkezést, ugyanis ezek ronthatják a tünetek kontrollját.

 


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.