Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Már a BKV bérleteket is hamisítják?

Ismerősünkkel esett meg az eset, mely gyanús is, és tanulságos is.

A BKV nem titkolta, fokozott ellenőrzést tart különösen a metró vonalakon, de a felszíni közlekedésben is. Lépten-nyomon ellenőrökbe botlani tehát már hetek óta. Becsületes utazó lévén, nem is bánom. Egyre többet fizetünk, miközben a szolgáltatás színvonala nem javul. Fizessenek hát a rendszeres potyázók is.

Igen ám, de néhány napja egy ismerősünket megállították az ellenőrök, tüzetesen megvizsgálták a bérlet szelvényét, s közölték, hogy hamis. Ismerősöm váltig állította, hogy nem, s a helyet is megnevezte, ahol vásárolta. Az ellenőrök azt mondták, vagy fizessen 2000 forint büntetést, vagy bevonják az egész bérletét, s még büntető feljelentést is tesznek. Ismerősöm felhívta ügyvéd barátját, aki azt tanácsolta, fizessen ott helyben. Így is tett, s az ellenőrök elengedték.

Az eset gyanús is és tanulságos is. Gyanús azért, mert ha alapos a feltételezés a hamisításra, akkor hogyan ajánlhatták fel az ellenőrök egyáltalán a büntetés kifizetésének lehetőségét? Nem az lenne a BKV (s a tisztességes utazók) érdeke, hogy az esetleges hamisítóknak nyomára bukkanjanak? Vagy lehet, hogy csak ezzel a gyanúsítással akartak egy kis plusz bevételt szerezni?

Ismerősöm azt a tanulságot vonta le, hogy ezentúl mindig kér áfás számlát bérletvásárlásáról.

S ezt tanácsoljuk Önöknek is! Mindegy, hogy milyen cégnévre, akár a fix munkahelye nevére is lehet kérni. Csak legyen bizonyíték a kezükben, hogy a bérletet melyik BKV pénztárban vásárolták.


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.