Brit kutatók több mint 400 nő bevonásával egy kísérletet végeztek, mely során két csoportba osztották be a jelentkezőket. Az egyik csoportba tartozó terhesek napi szinten szedtek egy bizonyos készítményt, mely 11 féle vitamint és 5 féle ásványi anyagot tartalmazott. A másik csoport tagjai placeobót, vagyis hatóanyag nélküli tablettát kaptak. Egyik nő sem volt tisztában azzal, melyik csoportba tartozik. A kutatás vezetői úgy válogatták össze a teszt alanyait, hogy különféle etnikumokat képviselő, és különböző szociális helyzetű nők egyaránt kerüljenek a csoportokba, így az eredmény szempontjából figyelmen kívül hagyható az étkezési szokások hatása, mivel az egyetlen közös pont a vitamin szedése.
A kísérlet kezdetén a kutatók teszteket végeztek, hogy felmérjék a résztvevők szervezetének vitamin- és ásványi anyag szintjét. A terhesség korai szakaszában 72 százaléknál mutattak ki erős D-vitamin hiányt, 13 százalék bizonyult vérszegénynek, és 12 százalék esetében állt fenn B1-vitamin hiány. Utóbbi pedig elengedhetetlen az idegrendszer és az izmok kiegyensúlyozott működéséhez.
A multivitamin készítményt fogyasztók szervezetében a D-vitamin és a vas szintje a harmadik trimeszterre megemelkedett, míg a placebo csoport tagjainak 55 százalékánál volt kimutatható a vérszegénység, ez az arány a vitaminpótlás mellett 36 százalék volt. A kísérlet végeredménye szerint azoknak a nőknek a csecsemői között, akik multivitaminos táplálék- kiegészítőt szedtek, 50 százalékkal alacsonyabb volt a nagyon alacsony súllyal születettek aránya, mint a vitaminpótlást nélkülözők esetében.
ÉLET-MÓD
Már a fogantatás előtt szedni kell terhességi vitaminokat!
A multivitamin tabletták szedése a várandósság hónapjaiban jelentősen csökkentheti annak kockázatát, hogy a gyermek túlságosan kis súllyal szülessen..
Mindezzel kapcsolatban kikértük dr. Illanitz Elemér, a Dr Rose Magánkórház szülészeti és nőgyógyászati részleg vezetőjének orvosszakmai véleményét is, aki szerint az egészséges magzat kialakulásához a terhesség első három hónapjában - a szervfejlődés időszakában - rendkívül fontos a szervezet megfelelő vitamin- és ásványi anyaggal, tápanyaggal történő ellátása. Mivel ezen időszak jelentős része alatt, sokszor még nem tudjuk a terhesség fennállását, nem megfelelő táplálkozás esetén ezek az elfogyasztott ételekből hiányozhatnak. Ennek elkerülése végett a tudatos családtervezés keretében, már a fogantatás előtt megkezdhetjük a terhességi vitaminok szedését, elkerülve így az esetleges hiány miatti fejlődési zavarokat. A szervfejlődés befejeztével, normális vegyes táplálkozás esetén biztosított a szervezet vitaminigénye. A várandósok nagy része a terhesség második felében vérszegény lesz, ekkor gyógyszeres vaspótlás válik szükségessé. A magzat növekedése során, a csontfejlődéshez megnövekszik a kalcium igény, melyet szintén pótolni kell. A fentieket követve jó eséllyel várható egészséges, normál súlyú újszülött érkezése.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó
Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak
Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben
A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?
Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság
A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban
A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása
Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél
Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?
Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez.
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé
A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.