Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Már a magánélet sem érdekli a magyarokat a politika miatt

2003-hoz képest nőtt azoknak az aránya, akik a politikai-gazdasági rendszerváltáshoz fűzött reményeiket nem látták beteljesülni - derült ki a GfK Hungária Piackutató Intézet legfrissebb, 2007. februári felmérésének eredményeiből. Nőtt a bizonytalanság a minket körülvevő világgal kapcsolatban és a többség szerint baj, hogy a régi erkölcsök letűntek. A magyarokat kevésbé aggasztják saját magánéletük esetleges problémái, mint a politikai-gazdasági élet nehézségei.

A GfK Hungária Piackutató Intézet 1992 óta rendszeresen megkérdezi a magyar közvéleményt egyebek mellett arról, mennyiben teljesültek érzése szerint elvárásai a politikai-gazdasági rendszerváltás óta, mit gondolnak az újabb időkről, s az időközben eluralkodott új erkölcsi rendről, illetve az élet mely főbb kérdései töltik el őket félelemmel.

A 2007. februárjában mintegy 1000 fő megkérdezésével történt kutatás egyik kérdése azt kutatta, a válaszadók a politikai és gazdasági rendszerváltás következtében kialakult elvárásaik tükrében mai fejjel hogyan ítélik meg a korszakot - még ha nagyon fiatalon élte is meg ezeket az éveket.

2003-ban még minden negyedik, idén minden ötödik megkérdezett nyilatkozott úgy, hogy a rendszerváltás nagyjából beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és változatlanul 1 százalék körül alakul azoknak az aránya, akik elvárásait alapvetően felülmúlta a valóság.

A csalódottak tábora azonban szélesebb, mint az eredményeket pozitívan szemlélőké. Közel megduplázódott azok hányada, akik nagyon csalódtak a rendszerváltásban és érzésük szerint szinte semmi sem teljesült az elvárásaik közül.

Nőtt a bizonytalanság a minket körülvevő világgal kapcsolatban is. A 2003-ban mért 53 százalékkal szemben idén már 64 százalék nyilatkozott úgy, hogy az emberek nem értik a körülöttük lévő világot.

A megkérdezettek túlnyomó többsége, 80 százaléka érvel inkább a fogyasztás visszafogása mellett abból kiindulva, hogy sosem tudhatjuk, mit hoz a jövő. Ezzel szemben 20 százalék hedonista elveket vall, miszerint érdemesebb a mának élni és azoknak van igaza, akik szerint mindig többet és többet fogyasztanak.

A legutóbbi megkérdezés óta öt százalékkal csökkent azoknak az aránya, akik szerint "nem baj, ha az új erkölcsök és új szokások alakulnak ki". Velük szemben a válaszadók 64 százaléka véli úgy, "nagy baj az, hogy eltűntek a régi erkölcsök.

A kutatók kíváncsiak voltak a lakosság különböző félelmeire is. Érdekes tendencia az, hogy csökkentek az egyén saját magánéletével kapcsolatos félelmei (magány, egyedüllét, munkahely elvesztése).

Ezzel szemben a gazdasági és politikai élet aggasztja inkább a közvéleményt: idén 67 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik rossz gazdasági helyzettől és a recessziótól félnek.

Kisebb mértékben, de nőtt azoknak a száma is, akik a politikai szélsőségesek elszaporodásától illetve a külföldiek nagyszámú megjelenésétől félnek .


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.