Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Már Bogláron is Séta van!

Eredetileg július 24-én, szombaton került volna sor az idei Balaton-átúszásra, melyet a piros jelzés miatt egy héttel elhalasztottak. A szeles idő azonban nem befolyásolta a nyaraló sétálókat: minden eddiginél többen vettek részt a boglári „Séta van!" eseményen.


A boglári sétakampány sztárprogramjai a Járóiskola és a mozgásszervi szűrés voltak, előbbin hatvanketten szereztek Oklevelet az ősi, egészséges járástechnika elsajátításáról, utóbbin majd négyszázan vettek részt. A főképp nyaralókból álló érdeklődők az ország különböző városaiba vitték el a magyar sétakultusz-teremtés üzeneteit, ugyanis kétévestől kilencven évesig, mindenki élvezte a helyi programokat.



Megdőlt a kampány korrekordja
Hétvégén Balatonbogláron megdőlt az eddigi, még Győrben felállított korrekord: a „Séta van!” kampány legidősebb részvevője egy ősszel kilencvenkettedik életévét betöltő néni, aki a szervezők kérdésre elmesélte, hatvan éve sétál rendszeresen, nyolcvan éves koráig becslése szerint napi öt-hat kilométert biztosan. Az idős hölgy nagyon örült a „Séta van!” kezdeményezésének, mert unokáin, dédunokáin látja, hogy milyen testi-lelki bajokat okoz a számítógép előtti tespedés vagy például a túlzásba vitt versenysport. A „Séta van!” kampány eddigi legidősebb, kaposvári résztvevője video-riportban mesélt életének nagy sétáiról, melyekben a huszadik század magyar történelme elevenedett meg séták, gyaloglások emlékét felidézve. A szervezők a mesélőt tiszteletbeli „Séta van!” kampány elnökké szerették volna avatni, de a hölgy ragaszkodott hozzá, hogy épp elég neki a póló, a kitűző és a kellemes beszélgetés. Még egy konklúzió, amihez a „Séta van!” kampány hozzásegíthet bennünket: vegyük észre az idősekben rejlő igazgyöngyöket, figyeljünk rájuk.

Sétáló kampány
Az idén július elején induló Séta van! című társadalmi kampány szervezői azt szeretnék elérni, hogy Magyarországon minél több ember felfedezze a rendszeres sétálásban-gyaloglásban rejlő értékeket. A Séta van!-t a WHO hazai partnerszervezete, az Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége és a „Séta van!” Alapítvány indította azzal a céllal, hogy hazánkban első alkalommal szólítsa meg a társadalmat csak pozitív üzeneteket közvetítő, minden tiltó és fenyegető tartalmat elutasító, népegészségügyi jelentőségű prevenciós kampány, amelytől a kezdeményező szakemberek nagyobb hatékonyságot, szélesebb társadalmi bázis felépülését várják.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.