Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Már nem trendi a házasság?

Az elmúlt 15 évben jelentősen csökkent a születések száma, emellett egyre több gyerek nem a hagyományos "teljes" családban nevelkedik. Egyre több pár neveli közös gyermekét úgy, hogy nem házasodik össze.

A Népességkutató Központ adatai szerint 1991-ben a 78 948 újszülött közül 7029 nem családba született, tehát alig kilenc százalék. Tavaly mindössze 54 122 gyermek született, 14 888-nak nem voltak összeházasodva a szülei (27,5 százalék).

 A szaknyelv kohabitációnak nevezi az ilyen típusú családmodellt, az együttélésnek ezt a formáját. Az élettársi kapcsolatok társadalmilag egyre elfogadottabbak. Néhány évtizede a fiatalok előtt nem is nagyon volt más családmodell, mint a házasság. Húsz-harminc éve a környezete sok esetben még megbélyegezte azt a nőt, aki egyedülállóként, leányanyaként vállalt gyereket, ma ez már nem vált ki megbotránkozást, a partneri, házasságlevél nélküli együttélés, pedig szinte teljesen elfogadott forma.

Pszichológusok úgy vélik, a gazdasági-szociális okokon kívül a megváltozott életstílus és értékrend is az oka, hogy egyre kevesebben, és főleg egyre későbbi életkorban házasodnak: a fiatalok utaznak, külföldön dolgoznak, megpróbálják megteremteni a családalapításhoz, gyermekneveléshez szükséges anyagi hátteret, ez felelősségérzetre is vall.

A Statisztikai Hivatal adatai szerint 100, gyermekeit egyedül nevelőnőből 88 leányanya, 11 elvált és egy özvegy. A házasság nélküli együttélések számának növekedése európai trend.

Vannak országok, ahol jóval magasabb az ilyen kapcsolatok száma, mint nálunk. Svédországban vagy Észtországban a gyerekek több mint 50 százaléka nem házasságban születik, Izlandon a gyermeket nevelő nők 63 százaléka leányanya. Csehországban tavaly az újszülöttek 34 százalékának szülei nem házasodtak össze. A konzervatívabb Dél-Európában az ilyen "alternatív" együttélés ritkább.

Véleményem szerint, azonban ez a trend nem a legjobb. A házasság egy hagyomány, amit őrizni kell, és tovább kell adni gyermekeinknek. Persze nem véletlen, hogy az én nézetem nem a többségé, akik vallják, hogyha szeretünk valakit, ahhoz nem kell papír. De itt nem a papíron van a hangsúly, hanem a választáson. A házasság egy életre szól, legalábbis akkor, ezt hisszük, mikor az oltár elé állunk...Egy felelősségteljes döntés. Ezért nem kell kapkodni...

 

Forrás: www.ujszo.com nyomán


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.