Fantázia, egymás segítése és hangulat. Ezt rakták össze a szülők és a vezetők és ajándékba megkapták a meghitt varázslatot. Mert mi is ez az ünnep?
De milyen is volt az ő Márton ünnepük?
A gondos tervezés mindig is fontos része az ünnepnek. Általában nem a forgalmas utcákat járják körül, mint mi itt a belvárosban, ahol autók tülkölnek, robog a troli- "Tessék vigyázni az ajtó csukódik!"- hanem a gyerekek kimennek a kis erdőbe.
Persze a belvárosban nincs kiserdő, jórészt még parkok sem igen, ám a külső kerületekben még akad zöld folt. Szóval a kiserdőben összegyűlnek, és a gyerekek-óvónők rákezdenek a dalra, amit már hetek óta nap, mint nap énekelnek.
-Várják az ünnepet, a lámpást gyújtó Mártont, az önzetlen lovagot, aki belső fénnyel élt. Nem erre vágyunk?
A szülők kísérik a gyerekcsapatot, s mennek a kis, maguk készítette lampionnal, vagy töklámpással a sötét erdei úton. S ekkor, az áhítat lélek-csendjében egyszer csak feltűnik egy lebernyeget/köpenyt viselő férfi, aki ott üget, poroszkál a szülő és gyerekcsapat mellett.
Megfoghatatlan, mint a jócselekedet. Hol előre ugrat, hol lemarad kissé, de egy ideig kitartóan kíséri a menetet, mint a pásztor az ő juhait. Majd elszáguld, mintha ott se lett volna.
A kicsik bizony elhiszik, hogy ezt a lovast Márton küldte, aki valamikor régen a köntöse felét adta oda a ruhátlan koldusnak. S másnap álmában Jézus jelent meg Mártonnak, s rajta volt a köntös fele. Ebben az ünnepi percben mindenki elhiszi a jóságot, egyértelmű számukra az önzetlenség.
É nem csak a gyerekek, hanem a szüleik is ártatlanokká válnak, míg részük van e jelenésben. Kezükben lámpás, énekelnek, s mennek az úton, mint a zarándok a Caminón. Izgatottak.
Közel a tisztás, ahol számtalan mécsest helyeztek el gondos kezek. A dal még kitart, a fény hív mindenkit.
És megérkezik a csapat a hatalmas tűzhöz. A tűz körül, a mécsesek pislogása közben csend borul a lelkekre. Ilyenkor szoktak elszállni az angyalok az emberek között.
Komolyan törik meg a fosztós kalácsot, s adják körbe önzetlenül, majd a gyerekek megkapják az ő saját lúd alakú kalácsukat, melyet, tudtommal, kincsként őriznek. Részük volt a misztériumban.
Szívós
