Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Másfél milliót érő tehén

Október 2-án este a Gresham Palotában árverezték el a Tehén Parádé köztéri kreatív kiállítás 36 alkotását, köztük a BOM "Olimpia" nevű tehenét is.

A BOM, a budapesti olimpia pályázatának kezdeményezésére létrejött civil egyesület fő feladatának tekinti, hogy a döntéshozókat és a közvéleményt megismertesse egy budapesti rendezésű olimpia előnyeivel, hatásaival és kockázataival, mely fontos a felelős elhatározás meghozatalához.

2005 novemberében 15 hazai nagyvállalat által alapított szervezet arra vállalkozott, hogy népszerűsítse a hazai olimpia ügyét, és saját forrásból tájékoztassa a közvéleményt az olimpiai pályázathoz szükséges feltételekről.

Olimpiának, a különleges tehénnek, így kettős küldetése volt:

BOM-ot támogató gazdasági szakemberek, közéleti személyiségek és sportolók, akik tenyérlenyomatukkal és aláírásaikkal nem csak egyedivé tették az állat mintázatát,hanem  így álltak ki a hazai olimpiarendezés gondolata mellett.

Bíznak abban, hogy a köztéri kreatív kiállítás során még több emberhez sikerült eljuttatni a mozgalom üzenetét.

Az aukción is jelentős szerep jutott az alkotásnak, hiszen a szerencsés vevő a tehén leütési árának teljes összegével, 1,5 millió forinttal a krónikus beteg gyerekek élményterápiás táboroztatását szervező Bátor Tábor Alapítványt támogatta.

Köszönjük, "Olimpia"!


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.