Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Medence víz a fejben?

A vízben tartózkodás alatt szinte elkerülhetetlen, hogy tetőtől-talpig vizesek ne legyünk... és bizony gyakori az is, hogy a fülünkbe víz kerül, mert valaki mindig akkor ugrik egy hatalmasat, amikor épp nem számítunk rá... Így aztán, ha ezt követően nem vagyunk kellően körültekintőek, még hosszú napokig emlékezni fogunk erre az incidensre.

Ezekre a váratlan esetekre is akad javaslat, a Budai Allergiaközpont fül-orr-gégész szakorvosa, Dr. Benedek Pálma néhány megszívlelendő jótanáccsal látja el az olvasókat a nyári vakációra.

A víz felitatása a fülből

Vigyázzon, hogy víz, vagy tengerparton homok ill. egyéb szennyeződés ne juthasson a hallójáratába fürdés közben!

Ha mégsem sikerül elkerülni, mielőbb távolítsuk el a fülből, mert komoly gondot okozhatnak.

A víz felitatása a fül külső részéből történhet fültisztító pálcával, de a bemenet tisztítására elegendő egy vékony, összecsavart törölköző megnedvesített sarka is. Néhány csavaró, tekerő mozdulat segítségével tökéletesen kitisztítjuk a fülbemenetét.

A fül tisztítása

A fülápolással kapcsolatban kering néhány téveszme a köztudatban. Az egyik ilyen, a fülváladék, avagy közismertebb nevén - a fülzsír szerepéhez kötődik. A hallójárat külső részén termelődő váladék a bőrvédelem szempontjából fontos, és élettani jelentősége van. Itt nem csak az a kérdés merülhet fel, hogy eltávolítsuk-e vagy sem, hanem az is, hogy ha igen, ezt hogyan tegyük.

A fülzsír jelenléte minden ember fülében természetes, és minél többet törölgetjük, annál több termelődik. Elegendő, ha a fültisztításnál a törölközőt vetjük be, a már említett módon, mert ezzel nem toljuk be a fülzsírt, hanem óvatosan eltávolítjuk.

Néhány esetben előfordulhat, hogy a túlzott termelődés eldugaszolja a hallójáratot és halláscsökkenést okoz. Ha nem megoldható, hogy egyénileg eltávolítsuk, orvoshoz kell fordulni, aki megfelelő fecskendővel öblíti át a külső hallójáratot.

A másik dolog, amire fontos a figyelmet felhívni, az a fültisztítók kérdése, mert legelőször a vattás végű pálcika jut eszünkbe, ha a fültisztítás kerül szóba. De ez mindössze a bemenet kitörléséhez jó, és az a fajtája a legalkalmasabb, amelyet nem lehet 1 cm-nél mélyebben a fülbe dugni, ezzel a fül (illetve dobhártya) felsértését el lehet kerülni. Ráadásul, a mélybe egyébként sem célszerű benyomni, mert a fülzsírt maga előtt tolja a mélybe és megnehezíti a kitisztítását. Nem beszélve arról, hogy a pálcikáról a vatta a fülben "ragadhat", amit esetenként csak műtéti úton lehet eltávolítani.

Külső hallójárat-gyulladás

A fültisztítás során létrejövő esetleges sérülés is hallójárati fájdalmat okozhat. Amit viszketéssel, fájdalommal, nedvedzéssel járó kellemetlen érzés követ. A nyári időszakban, strandszezonban igen gyakori a külső hallójárat-gyulladás. Előidézésében a hallójáratba került és ott pangó víznek van alapvető szerepe, amely a hallójárat bőrét fellazítja, és a kórokozók számára átjárhatóvá teszi.

Gyulladáscsökkentő alkalmazása néhány napon belül segít a gondon. A kezelés alatt a fület tartsuk teljesen szárazon és az előírt gyógyszereken kívül mást ne alkalmazzunk!

Mielőtt a fülcseppeket a fülbe csepegtetnénk, ajánlatos a cseppeket tartalmazó üvegcsét a kezünkben felmelegíteni, és így elkerülhetjük, hogy a cseppek szédülést okozzanak.

Általában a gyógyítást követő harmadik napon már sokkal jobban érezzük magunkat és 10 nap elteltével teljesen rendben kell, hogy legyünk. Néha a külsőfül-gyulladás kezelése komoly probléma lehet. Ha 10 nap után nem érezzük rendben magunkat, ismét fel kell keresni a kezelőorvosunkat.

Kerülje el a fülgyulladást az uszodában is!

Aki gyakran jár uszodába, bizonyára nem lepődik meg azon, ha a klórról is ejtünk néhány szót. A klór amellett, hogy a víz fertőtlenítésére használják, rendelkezik olyan mellékhatással is, melynek kellemetlenségeivel a vízben tartózkodás után találkozhatunk.

Huzamosabb idő elteltével, a klór hatására a vízben a fül érzékenyebb bőrrétege felázik, begyullad és megduzzad. Védekező ereje csökken, így a behatoló baktériumok előtt szabaddá válik az út.

Lehetőség szerint feje maradjon a víz felszíne fölött, így a fülébe jóval kevesebb víz kerülhet. Hasznos lehet még az úszósapka, s egy vékonyan bekrémezett vatta a fülbe helyezve.

Középfül-gyulladás - nyáron is

A középfül-gyulladással leginkább tavasszal és télen találkozhatunk, egy komolyabb megfázást követően, de számottevő az előfordulásának valószínűsége nyáron is.

A gyulladás antibiotikumokkal gyógyítható, de legalább ilyen fontosak a kiegészítő kezelések: orrcseppek, láz- és fájdalomcsillapítók, helyi melegítés. Ha megfázott, tartsa nyitva száját orrfújás közben, de az is megfelelő, ha egyszerre csak az egyik orrlyukat fújja ki, majd a másikat.

Kozmetikumok és a fülgyulladás

Valóban kiválthatnak kellemetlen tüneteket, ha a fülbe kerülnek. Valakinél a szappan vagy akár a sampon is viszketést, fokozott váladékozást eredményez, vagy ekcémát vált ki, ha a hallójáratba kerül fürdés közben.

Ügyeljünk rá, hogy a tisztálkodás közben használt kozmetikumok ne kerüljenek a fülünkbe. Ha mégis így alakul, a törlésnél nem árt az óvatosság!

Bővebb információ:
www.allergiakozpont.hu



Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.