Életforma.hu

ÉLET-MÓD

"Még mielőtt bevenném, már ismerem az ízét!"

Sokan, akik gyakran fogyasztanak húst, azt mondják, azért teszik, mert annak egyszerűen jobb az íze, mint a növényi eredetű ételeknek. Egy új kutatás szerint azonban az étel ízének valójában több köze van az ember értékrendjéhez, mint az étel valódi ízéhez.

Michael W. Allen (Sydney Egyetem), Richa Gupta (Nashville Egyetem) és Arnaud Monnier (Országos Élelmiszeripari Egyetem, Franciaország) kutatásaik során az ételek szimbolikus jelentésének és ízének kölcsönhatásait vizsgálták.

 Eredményeik szerint az ételek ízét sokszor az alapján ítéljük meg, hogy mit gondolunk magáról az ételről. Így az étel valódi íze háttérbe szorul, hiszen azt az ízt akarjuk érezni, amit előzetesen elképzeltünk az étellel kapcsolatban.

A húst és a húsevést általában a szociális erővel és hatalommal hozzák kapcsolatba az azt kedvelők, ezért hiszik azt, hogy a hús jobb ízű, mint a vegetáriánus ételek. A kísérlet során többféle húskészítmény közé egy vegetáriánus fasírtot is kevertek a kutatók, azonban mivel a résztvevők meg voltak győződve róla, hogy az is hús, ezt is magas pontszámmal jutalmazták az értékelésnél.

 Ugyanez igaz a márkás italokra. A kísérlet során néhány márkás italt jóval olcsóbb változatra cseréltek ki, de mivel a drágább ital címkéje volt rajta, a kísérletben részt vevők ezt is magas pontszámmal értékelték.

"Kutatásaink alapján egyértelmű, hogy az embereket jobban befolyásolja az íz-érzékelésben az, amit gondolnak az ételről. Sokkal jobban, mint az étel valódi íze - írják a kutatók - Reméljük eredményeink elősegítik majd a jobb és egészségesebb étkezési szokások kialakítását, hiszen a növényi táplálékra a megrögzött húsevőknek is szükségük van, és amint látszik az étel valódi íze nem túlságosan mérvadó. Egy kis szemléletváltással mindannyian könnyen egészséges és mégis tápláló étrendet alakíthatunk ki magunknak."

www.medipress.hu


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.