Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Még pályázhatsz a gyógyító környezetért!

Idén ismét 26 magyarországi kórház, mentőállomás, védőnői szolgálat, valamint gyermek háziorvosi rendelő munkatársainak álma valósulhat meg azzal, hogy a kicsik rehabilitációja szebb környezetben történhet.Csak pályázni kell!

Egy kórterem kifestése, egy játszószoba vagy egy mesesarok létrehozása nem tűnik nagy feladatnak, és a költségeket tekintve sem milliós tétel, de ha a gyakran szemet szúró eszközhiányra gondolunk az egészségügyben, érthetővé válik, hogy nem a közérzet és a kényelem javítása az elsődleges szempont, amivel az intézményvezetőknek számolniuk kell.

Igény azonban nagyon is van a gyermekek egészségmegőrzését, betegség-megelőzését és rehabilitációját segítő eszközökre és a kellemes környezetre, amit az is bizonyít, hogy a K&H gyógyvarázs területi pályázatára már az első évben 117 intézmény jelentkezett.

Kép: Pixabay

A pályázatra idén október 19-ig újra várják minden olyan intézmény jelentkezését, amely elsősorban a kicsik kényelméhez, jobb közérzetéhez hozzájáruló ötletet, elképzelést valósítana meg. A kiválasztott pályázatokra pedig több mint kétszáz bankfiókban és online, két hónapon át szavazhat majd a közönség országszerte.

Ez minden szülő szeptemberi rémálma
A bölcsőde- és óvodakezdés időszaka kifejezetten igénybe veszi a gyerekek immunrendszerét. Pedig megfelelő vitamin- és tápanyagbevitellel sokat tehetünk az ún. közösségi betegségek megelőzéséért, sőt, a kisgyermekkori táplálkozás minősége a felnőttkori egészségre is hatással van.

„A támogatott intézmények végső kiválasztását a helyi közösségekre bízzuk, hiszen ők azok, akik a legjobban ismerik a helyi gyermekegészségügyi intézményeket, igénybe veszik szolgáltatásaikat, hozzájuk fordulnak, ha gyermekük megbetegszik. A tavalyi területi pályázaton olyan fejlesztésekre is szavazhattak, mint például mesesarok kialakítása, amivel hamarabb eltelik a várakozási vagy a kórházban eltöltött  idő a kis betegek számára. Ezzel egyben szeretnénk megköszönni az egészségügyi dolgozók munkáját is, megérdemlik, hogy a környezet, amelyben dolgoznak, feltöltse őket, és új lendületet adjon hivatásukhoz” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H kommunikációs ügyvezető igazgatója.

A kórházak, mentőállomások, védőnői szolgálatok és gyermek háziorvosi rendelők összesen több mint 9 millió forint, egyenként maximum bruttó 350 ezer forint értékben nyerhetnek támogatást. A részletes pályázati kiírás és jelentkezéshez szükséges űrlap ide kattintva érhető el.

Erre az 5 műszerre minden gyermekkórháznak szüksége van
Pulzoximéter, betegőrző monitor, infúziós pumpa, vénakereső és EKG készülék – ez az öt fontos eszköz hiányzik vagy szorul cserére a hazai gyermekkórházakban. Az elmúlt években 66 gyermekegészségügyi intézmény gazdagodhatott több mint száz ilyen műszerrel a K&H gyógyvarázs program jóvoltából.


Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.
Ragyogó tincsek: 5+1 bevált tipp az egészséges hajért

Ragyogó tincsek: 5+1 bevált tipp az egészséges hajért 

A hajunk az egyik legfontosabb ékességünk, amely alapjaiban határozza meg a megjelenésünket és az önbizalmunkat.
Szemhéjplasztika: megoldás a fáradt tekintetre

Szemhéjplasztika: megoldás a fáradt tekintetre 

Eszedbe jutott-e már valaha, hogy a szemeid körüli terület többet elárulhat a korodról, mint bármely más rész az arcodon?
Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.