Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Megérkezett az ősz 5 legjobban várt könyve

Beköszöntöttek a borongós őszi napok, amikor nincs is jobb, mint egy könyvvel a kezünkben bekuckózni! Szerencsére idén sem maradunk érdekfeszítő olvasnivalók nélkül.

Novelláskötettel debütált például Palotás Petra, akire sokan a képernyőről emlékszünk. Az egykori műsorvezető egy ideje már az írást tartja igazi hivatásának. Éppen 10 éve szakított a médiával, és az azóta eltelt évek során gyökeres változások történtek az életében. Megőrizte ugyanakkor a nyitottságát, sőt, talán még fogékonyabbá vált az élet apró szépségeire és visszásságaira. Ez ihlette novelláskötetét, amely az Igazgyöngyök címet kapta – illően azokhoz a szívmelengető és torokszorító történetekhez, amelyek helyet kapnak benne, lelki és szellemi táplálékot nyújtva ebben a sokszor közönyös világban.Ha Petra művei elnyerik a tetszésünket, jó eséllyel megszólíthat bennünket Hidasi Judit újságíró 99 gondolat a szeretetről című könyve is, amelyet egy személyes tragédia ihletett. A szerző az édesanyja elvesztését követő gyászterápia nyomán kezdett el foglalkozni a szeretet és a boldogság megélésével. Ezek után fogalmazta meg segítő és önfejlesztő gondolatait, melyek elkísérhetnek bennünket a mindennapokban, erőt adva ahhoz, hogy megértsük saját magunkat és egymást. Korábbi, hasonló tematikájú könyve, a Gondolatmappa már nagy sikert aratott.

Új könyvvel jelentkezik idén a szintén újságíró Papp Diána is, akinek Most élsz című regénye már a sorban a hetedik. Az első épp hét éve jelent meg, a hét évet pedig sokan vízválasztónak tartják. Dia is úgy érzi: ez a regénye más lett, mint az előzőek. A személyessége miatt talán egyfajta önismereti utazás is, amelynek során a saját útkeresését tárja az olvasók elé. Könyve elsősorban az ábrándoktól mentes felnőttkorról, a nosztalgiázásról, a “majdegyszer” helyett a “mostélsz” melletti hajthatatlan kiállásról szól.Más világba kalauzol Budai Lotti régen várt, Rizsporos hétköznapok című könyve, ami a 18-19. századi hölgyek budoár- és divattitkaiba, hétköznapjaiba avatja be az olvasókat. Az már most borítékolható, hogy igazi sikerkönyvvel van dolgunk: a Bookline-on nem hogy hetekig, de hónapokig vezette az előjegyzési listát! Ez a gazdagon illusztrált album több éves kutatómunka után született meg: Lotti egy időre még Párizsba is költözött, hogy a kor divatját kutassa, és alaposan megismerje a helyszíneket, ahol a hölgyek megfordultak. Az írónő azonos című blogját több mint 13 ezren követik.Egészen más történelmi témát boncolgat Csabai Márk Így öltek ők című könyve - ami azonban közös, hogy ez a mű is alapos kutatómunka által jött létre. Márk öt éven át gyűjtötte az anyagokat a belügyminisztérium archívumából ehhez a tíz leghírhedtebb magyar tömeg- és sorozatgyilkos életét bemutató, képekkel alaposan dokumentált albumhoz: korabeli sajtófotókat és újságcikkeket böngészett, felkutatta a rendőrségi jelentéseket is. Az így született könyv megdöbbentő, idegborzoló, olykor gyomorforgató történésekről rántja le a leplet, az 1900-as évek elejétől egészen napjainkig.

Kép: Nyitott Polcok

Kit ne érdekelne, hogy milyen könyvek sorakoznak kedvenc írói, zenészei, szakácsai polcain? Az Írók Boltja által a költészet napján életre hívott, „Nyitott polcok” kezdeményezés keretében neves közéleti személyiségek kedvenc műveit ismerhetik meg az érdeklődők egy ebből az alkalomból fejlesztett microsite-on keresztül, ahol azokat az alkotásokat, amelyek megtalálhatóak az irodalmi ékszerdoboz kínálatában, egy hónapig meg is vásárolhatják online. A bolt így kívánja népszerűsíteni az olvasást, hogy minél többen vegyenek kézbe minél több könyvet.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.