Olvasás cikkek

„Nekem az írás önterápia” Interjú Al Ghaoui Hesna újságíróval
Al Ghaoui Hesna legújabb mesekönyve, a Soha ne add fel! a napokban jelent meg. Míg szerzője az Amerikai Egyesült Államokban él jelenleg a családjával, a magyar olvasók karácsonyi ajándékként szívesen adják majd kisgyermekes szeretteiknek ezt a nagyon hasznos olvasmányt. Hesnával új könyve kapcsán beszélgettünk.

Könyvklub: Ádám Veronika: Távolból őrzöm
Agatha Christie szerint mindenkinek van egy nagynénje Brightonban. Vagy Bornemouth-ban, vagy Torquay-ban, a lényeg, hogy a dél-angliai tengerparton. Magyar viszonylatban ezt úgy mondhatnánk, mindenkinek van egy nagynénje Miamiban. Vagy bácsikája Chicagóban, unokanővére Texasban, barátnője New Yorkban. A történelem viharai annyiszor söpörtek végig az országon, hogy magyarokból mindenhová jutott a földgolyón, legfőképp az Egyesült Államokba. Róluk szól Ádám Veronika regénye, a Távolból őrzöm.

Székely László: A jó mostoha történetét még nem írták meg
Oscar Wilde óta tudjuk, hogy az élet olykor utánozza a művészetet. Babits Mihály özvegyének, Török Sophie-nak, és örökbe fogadott lányuk, Ildikó pereskedésének történetét egy könyv is megírja és többszörösen is bizonyítja, hogy élet és művészet kölcsönösen, és sokszor tragikus módon hat egymásra. Mörk Leonóra könyvajánlója következik.

Az egri bikavér – Egy legendás bor története
Az egri bikavér neve azoknak is ismerősen cseng, akinek nem mindennapos itala a bor. Ismertsége és népszerűsége azoknak az embereknek köszönhető, akik az elmúlt másfél évszázadban fáradhatatlanul dolgoztak a művelésén, a formálásán és hagyományai megőrzésén. A bor történetéről egy könyv is született, amelyet Mörk Leonóra író, újságíró ajánl nekünk.

1921 sorsfordító esztendő volt a magyar történelemben
Gyerekkoromban az hittem, száz év iszonyatosan hosszú idő. Aztán felnőttem és rájöttem, hogy száz év, az szinte semmi. Mindannyian ismerünk vagy ismertünk olyanokat, akik 1921-ben már a világon voltak, az akkor történtek pedig mindannyiunk családjának az életét befolyásolták. Erre ébreszt rá minket a fiatal történész, Veszprémy László könyve, melynek címe 1921. Mörk Leonóra író, újságíró szubjektív könyvajánlója következik

Egy jó könyv strandoláshoz - Mörk Leonóra ajánlásával
Mi lenne, ha a telefonunk nyomkodása helyett, fognánk egy jó könyvet és a szabadságunk alatt a strandon, vagy kint a kertben a diófa árnyékában belefeledkeznénk az olvasás örömébe. Mörk Leonóra író, újságíró egy igazi " beszippantós" könyvet ajánl a nyári kánikula könnyebb elviseléséhez. Sándor Anikó a Tangó – A lélek tánca tökéletes nyári olvasmány.

8 ok, amiért megéri naponta olvasni
Tedd a szívedre a kezed: mikor olvastál utoljára? Nem magazint, nem a Facebook-ot, hanem igazi, tartalmas olvasnivalóra gondolunk. Hoztunk nyolc előnyt, ami téged is biztos meggyőz, hogy naponta, akár csak néhány oldalt olvass el egy könyvből! A mindennapos olvasás ugyanis nagyon jót tesz a testnek, és a léleknek is! Bebizonyítjuk!

Nyári könyvajánló: Theresa Caputo Elengedés
Theresa Caputot legtöbben onnan ismerjük, hogy ő a Született médium tévésorozat sztárja. Long Islanden született, ás azóta is ott praktizáló hölgy azonban szerzőként is sikeres, könyvei sorra a New York Times bestseller-listáján landolnak. Közülük a legújabb, az Elengedés mostanában különösen aktuális témával foglalkozik. Mörk Leonóra író, újságíró most ezt a könyvet ajánlja a nyári szabadsághoz.

Nyáry Krisztián: a kulturális sajtó térvesztését a podcast pótolhatja
Eltűnnek lassan azok az írások, vagy éppen rádióműsorok, melyekből a reménybeli olvasók a frissen megjelent könyvekről tudtak eddig tájékozódni. Nyáry Krisztiánnal, a Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatójával arról beszélgettünk, hogy miként képes a podcast átvenni, kiváltani ezt a szerepet. Arról is szót ejtettünk az interjú során, hogy a könyvolvasók – ideértve a hangoskönyv hallgatókat is – mennyire jelentenek komoly kereskedelmi célcsoportot marketing szempontból.

A könyvek képesek arra, hogy eltereljék a figyelmünket
A bezártság, az ingerszegény környezet miatt talán most még nagyobb szükség van az olvasás terápiás hatásaira, mint korábban.
Hogyan válassz olvasófotelt?
Az igazi könyvmolyokat tetemes gyűjteményük mellett onnan ismerhetjük fel, hogy egy tökéletes olvasószék is ott figyel kedvenc olvasósarkukban. De mi tesz egy bútort tökéletes olvasófotellé? Ennek jártunk most utána.
Könyvajánlónk a hosszú hétvégére
Néhány ismert és kevésbé ismert hazai író köteteiből válogattunk nektek a hétvégére.
Bájos olvasósarkok gyerekeknek
Bár bő egy hónappal az iskolakezdés után hozzuk ezt az összeállítást, de talán most sem (meglehet, soha nem) késő olyan praktikát bevetni a szülőknek, amely olvasásra ösztönözik azokat a gyerekeket, akiknek nem a kedvenc iskola utáni elfoglaltság a tanulás és az olvasás. A legtutibb olvasókuckók, amelyből bármely szülő ihletet meríthet.
Írj le 6 szóban egy Hemingway-művet!
A kiadó nem csak egy csodaszép, új köntösben megjelentett életműsorozat újrakiadásával tiszteleg Hemingway alkotói pályája előtt, hanem egy izgalmas játékkal is. Mit kell tennünk? Meséljük el 6 szóban Hemingway egyik regényét, küldjük el a kiadónak, és megnyerhetjük az 5 kötetes, különleges kiadói könyvcsomagot!
Jutalmazza a jó bizonyítványt a Líra
Egyedülálló akciót eszelt ki a Líra Kiadó. Kedvezményesen vásárolhatunk könyveket a boltjaiban augusztus 31-ig.
10 érdekesség Agatha Christie-ről
Idén lesz Agatha Christie születésének 130. évfordulója. Talán alig akad olyan ember a világon, aki ne ismerné Hercule Poirot és Miss Marple töréneteit. A krimi koronázatlan királynőjéről most mi is összegyűjtöttünk pár dolgot.
Blogolni kezdtek: elstartolt a nyugatiter.blog
A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál is az online térbe vonult. Ne szomorkodjatok, itt a megoldás a kínzó hiányra, amit az esemény elmaradása miatt éreztek.
Könyvajánló nagykamaszoknak
A 16 éves vagy annál idősebb korosztályt nyugodtan nevezhetjük Harry Potter generációnak. Ők azok, akik Rowling varázslatos világán nőttek fel, és talán nem túlzás kijelenteni, hogy az első komolyabb olvasmányélményeik is Harryhez köthetők.
Könyvajánló 13-15 éveseknek
Oké, tudjuk, a kamaszokra nem éppen a könyvolvasás jellemző, de azért ne vonjunk átlagot! Van azért jócskán közöttük is, akik még szívesen lapozgatnak a papíralapú művekben. Épp ezért nem is bíztuk a véletlenre: a kamaszoknak ajánlott három könyvet nem más, mint egy kamasz javasja kortársainak.
Könyvajánló karantén idejére 10-12 éveseknek
Igen szerencsések vagyunk, ha a 10-12 éves gyerekünk hajlandó könyvet venni a kezébe! Ebben az esetben nincs más dolgunk, mint életben tartani a lelkesedését azzal, hogy újabb és újabb olvasnivalóval állunk elő. Íme 3 tipp kiskamaszoknak.
Könyvajánló 7-9 éveseknek
A digitális munkarend, vagy az otthoni tanulás idején kiemelten fontos, hogy ne a különböző eszközök előtt töltsük az összes időnket. Három könyvet ajánlunk, amik leköthetik a kicsiket, esetleg még az olvasást is megszerethetik általuk.
Megérkezett az ősz 5 legjobban várt könyve
Beköszöntöttek a borongós őszi napok, amikor nincs is jobb, mint egy könyvvel a kezünkben bekuckózni! Szerencsére idén sem maradunk érdekfeszítő olvasnivalók nélkül.
Irodalmi önkritika
Adva van egy regény, 2007-es. Egy házasságot akartam vele megmenteni. Nem sikerült. Emiatt, s más okokból most némiképp átírtam és húztam belőle. (Kár, hogy a múltunk viszont picit se javítható.) – írja új könyvéről Vámos Miklós.
Könyörgöm, adjatok legalább egy órát!
Legalább napi egyórás énidőre, azaz saját magunkra fordított időre van szükségük a magyarok 82 százalékának – derül ki egy, a 18-59 éves korosztály körében végzett országos reprezentatív kutatásból. Az orvos szerint a kedvtelésből végzett, örömteli tevékenységeknek egészségmegőrző szerepe is van, ezért fontos, hogy valamilyen napi rutint alakítsunk ki az ilyen időszakok rendszeressé tételére.
Ég veled, mobil! Most nincs olvasás!
Sokan csak most jutnak odáig, hogy végre szabadságra menjenek. A rég áhított utazás azonban többekben félelmet szül, mert rettegnek a hosszú órákon át tartó rosszulléttől, hányingertől, szédüléstől. Legtöbben csak nevetgélünk a repülőgépen az ülés támlájába rejtett hányózacskón, de annak, aki utazási betegségtől szenved, az út sajnos rendkívüli megpróbáltatást is jelenthet, legyen szó akár autózásról, repülésről, vagy hajóútról. A kicsik különösen érzékenyek az utazási betegségre, azonban a csecsemők ritkábban lesznek rosszul mozgó járműben, ez inkább a totyogók, ovisok és kisiskolások problémája.
5 tipp, hogy a gyerek tutira megszeresse az olvasást
A folyamatosan online lévő fiatalok több mint fele egyetlen könyvet sem olvas el egy év alatt – derült ki egy 2017-es kutatásból. Az olvasás megszerettetése már a legkisebb korban elkezdődhet, de sosincs késő. A könyv világnapján például számos program nyújt lehetőséget arra, hogy újra felfedezzük a könyvek varázslatos világát. A történetek a K&H gyógyvarázs mesedoktoroknak köszönhetően több ezer beteg gyermek lelki gyógyulásához is hozzájárultak már. Így a tapasztalatok alapján a szervezők összegyűjtöttek 5 tippet arra, hogy hogyan szerettethetjük meg gyermekeinkkel is az olvasást.
5 egyszerű túlélőtipp a tél végére
Elindult február, és már mögöttünk van a leghosszabbnak nevezett hónap. Szerencsére az a hétfő is elmúlt már, amit brit pszichológusok szerint az év egyik legdepressziósabb napjának neveznek, a harmadik januári hétkezdet, az úgynevezett „Blue Monday.” Ilyenkor már messze kerültünk a karácsonytól, általában rájövünk, hogy az újévi fogadalmainkból ezúttal sem lett semmi, és még eléggé távol van a tél vége is. Bár a nappalok már kicsit hosszabbak, de nagy szabadtéri programokra egyelőre nincs kilátás, azért minden nap megtalálhatjátok az örömet a napban, hogy könnyebben, vidámabban teljen a tél.
Véres levendulaillat
Bátorság. Hősiesség. Eretnekség. Ez jellemzi Bíró Szabolcs művét, a Non nobis Dominet. A Kelet oroszlánja és Az utolsó vörös barát végre egy kötetben, és átdolgozott formában kerül az olvasók elé.
Irodalmi kalandozások
Két új könyvet találtunk a kínálatban. Vegyétek le a polcról, és elolvassátok el! Rubin Eszter második könyve, a Bagel szinte folytatása a Barhesznek, míg Hajnal Géza krimije egy izgalmas nyomozás!
Jobb az ágyban, aki olvas
A hírek, a klasszikusok, a szakmai lapok és a krimi érdekel minket a legjobban. A férfiak a szakmai újságok és a napilapok mellett az autós magazinokat forgatják a legtöbbet, a nők viszont a klasszikus és a romantikus regényeket kedvelik a leginkább a hírek és a női magazinok után – derült ki a Lovebox.hu online társkereső friss felméréséből.
A bagoly röpte
Egy tinédzser lány eltűnik az ifjúsági otthonból. Nem sokkal később az oslói gyilkossági csoport rátalál a rituális módszerekkel megölt lány holttestére... Ennyit előzetesen. Aztán dobd be a táskádba, izgi olvasmány lesz a nyaralás alatt!
Mondj egy verset, és vidd el a családod Disneylandbe!
Meséld el versben a világot! címmel elindult Magyarország és egyben a világ legnagyobb magyar anyanyelvű szavalóversenye. A szervezők gyerekek és családok jelentkezését várják, a feladat egyszerű, mégis izgalmas és egyedien különleges.
Egy formabontó éjszaka
Több mint 20 budapesti helyszínen tartanak felolvasást kortárs és 20. századi alkotók műveiből március 31-én az Irodalom éjszakáján.
Nem megy a randizás? Olvass tovább!
Mit gondolsz, megnövelheti randevúzási esélyeidet, ha többet olvasol? Az ELITTÁRS friss, 605 fős felmérésének eredményei alapján IGEN! A válaszadó egyedülállók 76 százaléka szívesebben találkozna olyasvalakivel, aki sokat olvas. De mennyi az a sok, és pontosan milyen típusú könyveket kell olvasni ahhoz, hogy valóban vonzóbbá váljon a másik szemében? Megmutatjuk, melyek azok a könyv típusok, amelyek kifejezetten felkeltik a másik nem figyelmét!
Harry Potter toleránsabbá tesz
A Harry Potter olvasása csökkenti az előítéleteket egy most közzétett angol–olasz kutatás szerint. A könyv olvasásakor a főszereplővel jobban azonosuló gyerekek toleránsabbá váltak a különböző kisebbségekkel szemben.
A kötelező olvasmányon is lehet spórolni
A gyerekek többsége több kötelező olvasmányt is kap a nyári szünetre, de jó esetben még ezeken kívül is szeretne még könyveket. Ez viszont nem olcsó mulatság!
Csetelj Nemecsekkel és Dobóval!
A 8–16 éves korosztály már az anyatejjel szívta magába az internethasználatot, és amilyen korán csak lehet, a gépek elé ülnek, és ott töltik el idejük nagy részét is. Ha már ott vannak, miért ne szerethetnék meg, és dolgozhatnák fel a kötelező irodalmi regényeket is, mint az Egri csillagokat, és a Pál utcai fiúkat, az általuk használt eszközökkel?
Adj egy könyvet egy gyerek kezébe!
Tudtad, hogy február 14. nemcsak a szerelmesek napja, hanem egy másik fontos eseményé is? Ezen a napon az International Book Giving Day kezdeményezéshez is csatlakozhatunk, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy „Adj egy könyvet egy gyerek kezébe”! A nemzetközi akció elsődleges célja az olvasás népszerűsítése.
Most végre a saját bőrödön is élvezheted!
A fikciós művek hagyományosan szavak, képek révén váltanak ki érzelmeket, empátiát az olvasóból. Most mindez fokozható: a „viselhető” könyv szenzorok révén érzékeli, hol tart az olvasó, s egy különleges mellényen keresztül a cselekménynek megfelelő ingerekkel bombázza őt. Garantált az átélés!
Toplista! Ezek voltak 2013 legnépszerűbb könyvei
Fiktív világba csábító bestsellerek és elgondolkodtató belső utazások. Újonnan született sztárszerzők és újrázó visszatérők. Ez jellemzi az elmúlt év könyves sikerlistáját. Az év végi hajrá után készült toplistát a Libri állította össze. Szerencsére az óévben is szerettünk olvasni, szerettük a világ népszerű olvasmányait, és megtaláltuk a saját kedvenceinket is.
A plázába mentem, keress a könyvtárban!
Egerben nyitott meg az ország első plázakönyvtára.Célja a könyvkultúra terjesztése a mai kor igényeihez igazodva. Lehetőséget szeretne biztosítani a ma rohanó embere számára is, hogy az új közösségi helyszínné vált plázában is mindenki találhasson friss olvasnivalót, kölcsönözhessen könyveket.
Nem szoktunk le, csak változunk...
Elég hosszú ideje beszélnek már a Gutenberg-galaxis végéről, legutóbb az olcsó e-könyv-olvasók kapcsán kezdték temetni a papír alapú olvasást. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy az olvasási szokások a papír- és elektronikus könyvek használatának egyfajta keverékévé válnak. Míg a tudományos kutatásban és az alapvető információszerzésben az interneten fellelhető tartalmak egyértelműen átvették a vezető szerepet, a többség szépirodalmat nem szeret képernyőről fogyasztani.
Senki nem olvasta- Halott könyvtár
A Halott könyvtár kiállításon ötezer olyan könyvet vehet kézbe a látogató, amelyet 1989 óta senki nem kölcsönzött ki, senki nem olvasta még el........
Melyik könyv volt a kedvenced?
Mindenki olvas. Ennek a szlogennek szellemében indul útjára immár harmadik alkalommal az Aranykönyv szavazás, amelyben ezúttal a 2011-ben megjelent könyvekről derül majd ki, hogy melyik volt az olvasók kedvence.
Mit olvassanak a fiúk?
Az olvasási és szövegértési felmérések eredményei szerint a kamasz fiúk a legveszélyeztetettebbek mind a szövegértés mind az olvasás megkedvelése szempontjából. Miként lehetne ezen segíteni? Milyen könyvet adjunk kamasz fiunk kezébe?
"Angyalom?!"
A napokban tartotta Andrea Weaver írónő nagysikerű, az Enzír Kiadó gondozásában immáron lassan a harmadik kiadást megélő, „Angyalom?!" című könyvének sajtóbemutatóját. A könyvbemutató - mely a Szerző első sajtó-nyilvános szereplése volt egyben - apropójából szervezett, Barkó Judit által moderált beszélgetésen Kiss Ulrich teológus és Steinmüller Csilla Magdolna ezoterikus pszichológus is részt vett. A felkért szakértők bevonásával az érdeklődök nem csak a Szerző saját nézőpontját, hanem több, egymástól eltérő értelmezésben ismerkedhettek meg a könyv hátterében meghúzódó gondolatokkal.
Ők a diákok kedvencei - az irodalomban
A diákok háromnegyede olvasta már Csukás István könyveit, míg negyedük Vámos Miklós és Jókai Anna műveit is lapozgatja. A hazai középiskolásoknak nincs szégyenkezni valójuk a kortárs irodalom ismeretét illetően, bár jóval kevesebb művet olvastak, mint ahány író-költő nevét ismerik. A Felvételi Információs Szolgálat és a Magyar Író Akadémia közös felméréséből kiderült, hogy a felsorolt 39 kortárs író és költő esetében a diákok mintegy egyharmadának ismerősen csengtek a nevek.