Életforma.hu

ÉLET-MÓD

5 tipp, hogy a gyerek tutira megszeresse az olvasást

A folyamatosan online lévő fiatalok több mint fele egyetlen könyvet sem olvas el egy év alatt – derült ki egy 2017-es kutatásból. Az olvasás megszerettetése már a legkisebb korban elkezdődhet, de sosincs késő. A könyv világnapján például számos program nyújt lehetőséget arra, hogy újra felfedezzük a könyvek varázslatos világát. A történetek a K&H gyógyvarázs mesedoktoroknak köszönhetően több ezer beteg gyermek lelki gyógyulásához is hozzájárultak már. Így a tapasztalatok alapján a szervezők összegyűjtöttek 5 tippet arra, hogy hogyan szerettethetjük meg gyermekeinkkel is az olvasást.

- Az olvasás megkedveltetését már kisgyermekkorban érdemes elkezdeni, de természetesen később is bármikor próbálkozhatunk vele. Hiszen amellett, hogy élményt ad gyermekeinknek, úgy pihenteti az agyukat, hogy közben fejlődik a fantáziájuk, a kreativitásuk, javul a memóriájuk, és bővül a szókincsük. Az elmúlt hat évben pedig azt is láttuk, hogy a meséknek varázserejük van. A K&H gyógyvarázs mesedoktorok program több mint 50 000 önkéntese járult már hozzá  a kis betegek gyógyulásához, mielőbbi felépüléséhez – mondta el Horváth Magyary Nóra, a második legnagyobb kereskedelmi bank kommunikációs ügyvezető igazgatója.

Krizsó Szilvia és László Márta, Kép: Nyitott Polcok

Kit ne érdekelne, hogy milyen könyvek sorakoznak kedvenc írói, zenészei, szakácsai polcain? Az Írók Boltja által a költészet napján életre hívott, „Nyitott polcok” kezdeményezés keretében neves közéleti személyiségek kedvenc műveit ismerhetik meg az érdeklődők egy ebből az alkalomból fejlesztett microsite-on keresztül, ahol azokat az alkotásokat, amelyek megtalálhatóak az irodalmi ékszerdoboz kínálatában, egy hónapig meg is vásárolhatják online. A bolt így kívánja népszerűsíteni az olvasást, hogy minél többen vegyenek kézbe minél több könyvet.

Íme, az önkéntesek 5 tippje:  

 

Esti mesék a legkisebbeknek

A lefekvés előtt elmondott vagy felolvasott esti meséknek döntő szerepe van abban, hogy a gyermekek már a legkisebb kortól pozitív élményt kapcsoljanak az olvasáshoz. A szülők hangján megszólaló szereplők, és a picik életkorának megfelelő tempójú történetvezetés elősegíthetik a mesék, a könyvek megszerettetését. Az olvasáshoz kapcsolt közös pozitív élmény és nyugalmi állapot pedig támogatja a későbbi önálló olvasást is.

 

Közös felolvasás

Öt-hat éves kortól – ha már ismerkednek a betűkkel – csemetéink át is vehetik a mesélő szerepét. Ilyenkor bátoríthatjuk őket a mese közös felolvasására, hiszen így gyakorolják az olvasást. Eljátszhatjuk a szereplők mimikáját, mozdulatait, ezzel is, és tovább erősítve az olvasáshoz csatolt jó élményeket.Olvasókuckó kialakítása

Az olvasás még izgalmasabb lehet, ha akár a szoba közepén „bunkert” építünk. Zseblámpával világítva a kalandos történet még szórakoztatóbb, ami biztosan tetszeni fog a kicsiknek. A kamaszodó fiatalok már inkább arra vágynak, hogy elvonuljanak a világtól, és egyedül legyenek. Számukra alakítsunk ki saját olvasókuckót, ahol egy babzsákfotelben vagy függőágyban fekve, egy hangulatos olvasólámpa fénye mellett, kényelmes környezetben falhatja kedvenc történeteit.

 

Olvasás 3D-ben

Az olvasással kapcsolatban számos program közül válogathat a család, legyen szó akár az Olvasás Éjszakájáról vagy az éppen aktuális, 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválról – ami április 28-áig várja a látogatókat, külön gyermekrészleggel. Gyermekeink találkozhatnak kedvenc írójukkal, készíthetnek közös fotót, és természetesen dedikáltathatják vele kedvenc könyvüket, hogy hazatérve a könyvespolcon álló gyűjteményük dísze legyen. Próbáltátok már az olvasást 3D-ben? Ott ezt is megtehetitek.E-book: a digitális generáció könyve

A digitális világban felnövő fiatalok gyakran szívesebben veszik kézbe az elektronikai eszközöket, mint a könyveket. Ha azt tapasztaljuk, hogy gyermekünk is inkább a modern eszközöket részesíti előnyben, akkor egy e-book segítségével is megszerettethetjük vele az olvasást, hiszen könnyen hordozható, a tárhelye kapacitásától függően több száz könyv is elférhet rajta, mégsem foglal sok helyet – így akkor sem kell lemondania kedvenc történeteiről, ha egy hosszabb utazásra vagy családi nyaralásra indulunk.

Ha Te is kedvet kaptál a meseolvasáshoz jelentkezz a K&H gyógyvarázs mesedoktorok programra is https://khgyogyvarazs.hu/szemelyes-meseolvasas


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.