Székely László: A jó mostoha történetét még nem írták meg című könyve megrendítő olvasmány. Két, egymást valaha bizonyára szerető nő fokozatosan elfajuló csatározását mutatja be. Engem azonban az egyik főszereplő, Török Sophie sorsa rázott meg igazán. A könyvben is idézett, korabeli beszámolók szerint Babits felesége, igazi nevén Tanner Ilona fiatal korában világosszőke hajú, kék szemű, karcsú lány volt, olyan szép, hogy mindenhol felfigyeltek a férfiak. Azok is, akiknek a közeledését nem fogadta szívesen. Oly sok elszegényedett úri család lányaihoz hasonlóan neki is munkát kellett vállalnia. Így került huszonévesen az egyik minisztériumba, ahol a főnöke arra kényszerítette, hogy legyen a szeretője. Naptárbejegyzései szerint jó állását féltve végül megadta magát. Ám hogy mégse a férfival szerezze az első szexuális tapasztalatát, előtte felugrott az egyik volt egyetemi csoporttársához, és őt kérte meg, hogy vegye el a szüzességét.
Nekem már itt megfagyott az ereimben a vér. Az eddig olvasott, 20-as, 30-as évekbeli női regényekből (főleg Zsigray Julianna ide vágó műveiből) számomra az jött le, hogy noha a kis színésznők, cselédlányok és persze a prostituáltak szabad prédának számítottak, a fiatal, szűz úrilányokat azért illett tiszteletben tartani. Hát, ezek szerint nem is tévedhettem volna nagyobbat.
Egy pár selyemharisnya
Ekkor került a kezembe egy régi könyv. A sógornőmtől kaptam kölcsön, az anyukája ugyanis nemrégiben eladta a házukat, és a költözködés során többek között a hosszú évtizedeken át összegyűlt családi könyvtárat is át kellett válogatniuk. Így került elő valamelyik polc mélyéről ez az 1940-ben megjelent, kígyómintás bőr borítású kis kötet; a címe Egy pár selyemharisnya, a szerzője pedig bizonyos Bozzay Margit. Utánanéztem: a Wikipédia szerint író volt és újságíró, többek között a Pesti Hírlap munkatársa, aki a válását követően arra kényszerült, hogy napközben egy varrodában dolgozzon, a cikkeit és a regényeit pedig éjszaka írja. És hogy még milyen tapasztalatokat szerezhetett, arról árulkodik ez a regény. Benne az 1. világháború után pénztelenné vált lányok-asszonyok sorra arra kényszerülnek, hogy engedjenek a főnökük erőszakos közeledésének, ha nem akarják elveszíteni az állásukat, vagy egyáltalán álláshoz akarnak jutni. Ezt teszi a főszereplő Zsuzsi, ezt teszi a barátnője, és hozzájuk hasonlóan ezt tette Tanner Ilonka is, csak nem egy regény lapjain, hanem a valóságban.
Kiszolgáltatottan
Ráadásul a későbbi Babitsné megpróbáltatásai nem értek itt végett: teherbe esett a főnökétől, aki hallani sem akart a gyerekről, hanem elküldte a lányt egy körúti nőgyógyászhoz. Az ott elvégzett abortusz okozta Ilonka későbbi meddőségét. „Én öltem meg a saját gyermekemet” – írta a feljegyzéseiben. Ugyanakkor a gyerek utáni vágy mindennél erősebben élt benne. És itt bukkan fel egy újabb szál, amely ismerős lehet az irodalomból: a cselédlányé, akit teherbe ejt a fiatalúr. Pontosan ez esett meg a Tanner családban, amikor kiderült, hogy a háztartási alkalmazottjuk gyereket vár Ilona öccsétől, Bélától. Az ő történetük annyiból mindenképpen szerencsésebben alakult, hogy ez a lány, Édes Annával szemben, nem gyilkolta meg a gazdáit, és magzatelhajtó szert sem vett be. Rendben megszületett a kislánya, Ildikó, akit a Babits házaspár hamarosan hivatalosan is örökbe fogadott és akivel később Babitsné harcolt.
Tudom, történelmietlen kérdésfeltevés, mi lett volna, ha. Mégis az az érzésem, a könyvben megörökített, minden érintettnek rengeteg szenvedést hozó történet egészen másként alakult volna a Török Sophie-t fiatal lányként ért traumák nélkül.
Ezt is olvasd el:
