Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Könyörgöm, adjatok legalább egy órát!

Legalább napi egyórás énidőre, azaz saját magunkra fordított időre van szükségük a magyarok 82 százalékának – derül ki egy, a 18-59 éves korosztály körében végzett országos reprezentatív kutatásból. Az orvos szerint a kedvtelésből végzett, örömteli tevékenységeknek egészségmegőrző szerepe is van, ezért fontos, hogy valamilyen napi rutint alakítsunk ki az ilyen időszakok rendszeressé tételére.

Sokan érezzük úgy manapság, hogy egyre kevesebb a saját magunkra fordítható idő, sőt, olykor még pihenés közben is valamilyen külső tényezőnek próbálunk megfelelni. Pedig azok a pillanatok, amelyeket felszabadultan, a saját örömünkre végzett tevékenységekkel töltünk el, hozzájárulnak kiegyensúlyozottságunkhoz, segítenek egészségünk megőrzésében. Hévíz egyik legismertebb és legexkluzívabb hoteljének országos reprezentatív kutatási eredményei alapján a magyarok többsége tisztában van az úgynevezett énidő  jelentőségével: a megkérdezettek 37 százaléka szerint naponta többször, 44 százalékuk szerint pedig legalább naponta egyszer fontos lenne beiktatni legalább egyórás énidőt.

Jó hír, hogy a kutatás szerint a többség jelenleg is tud akár többször napi egy órát magára fordítani: 27 százalékuk akár többször is, 33 százalék pedig egy alkalommal naponta. Magas ugyanakkor azoknak az aránya is, akiknek erre nem jut mindennap idejük: 22 százalék hetente néhányszor, 8 százalék egyszer tud saját időt teremteni magának, 9 százalék pedig még ennél is ritkábban.

Kép: Carbona

A magyarok szerint Hajdúszoboszló, Hévíz és Bükfürdő a legnépszerűbb belföldi termálvizes fürdőhely – derül ki a NaturMed Hotel Carbona országos reprezentatív kutatásából. Az eredmények alapján a hazai fürdőzés helyszínei széles körben ismertek, és a vendégéjszakák növekvő száma is alátámasztja, hogy fürdővárosaink a belföldi turizmus kiemelt célpontjai.

Dr. Somogyi Katalin, a hévízi NaturMed Hotel Carbona főorvosa szerint a saját idő megteremtésében sokat segít, ha rendelkezünk valamilyen napi rutinnal, például rendszeresen ugyanabban az időpontban sportolunk. A kutatás eredményei alapján ilyen módszert a megkérdezetteknek csak harmada (34%) használ napi, és 22 százalékuk heti rendszerességgel. A résztvevők 44 százaléka pedig egyáltalán nem rendelkezik olyan rutinnal, amely segítségével megteremti magának az énidőt.

Kép: carbona

A felmérés alapján az énidőt adó rendszeres elfoglaltságok között a legtöbben a sportot és az olvasást említették. Ezek mellett a tévézés és a családi programok szerepeltek még a legtöbbször jelzett időtöltések között.

Az orvos szerint sokszor nehéz kiszakadni a mindennapi mókuskerékből, ezért érdemes rendszeresen a megszokottól eltérő helyszínen programot tervezni, így biztos, hogy nem az otthoni feladatok, például a takarítás vagy egyéb ház körüli munkák jutnak eszünkbe, ha felszabadul végre egy kis saját időnk. A kutatás ehhez kapcsolódóan arra is kitért, hogy egy szálloda és hozzá a wellnesskezelések igencsak jótékonyan hatnak a pihenésre, sőt sokan fontosnak tartják azt is, hogy a család minden tagja találjon érdekes elfoglaltságot a szálloda kínálatában. Nem utolsóként említették, hogy egy nagyon jó alvás is fontos része a kikapcsolódásnak, az igazi énidő hasznos eltöltésének.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.