Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Könyvajánló 13-15 éveseknek

Oké, tudjuk, a kamaszokra nem éppen a könyvolvasás jellemző, de azért ne vonjunk átlagot! Van azért jócskán közöttük is, akik még szívesen lapozgatnak a papíralapú művekben. Épp ezért nem is bíztuk a véletlenre: a kamaszoknak ajánlott három könyvet nem más, mint egy kamasz javasja kortársainak.

Ha 13-15 éves gyerekünk van, akkor nem kell se világjárvány se karantén ahhoz, hogy időnként pokoli nehéznek érezzük az életünket. Ez az a korosztály, aki mindent jobban tud, azt is, amit nem. Azt viszont biztos nem tőlünk, a szüleiktől fogják megkérdezni. Számukra már nem mi vagyunk a referenciaközeg. Ugyanakkor ők azok, akik keresik a saját identitásukat, a válaszokat az élet nagy kérdéseire. (Még nem tudják, hogy ezeket a válaszokat nagy eséllyel 40 év múlva sem fogják megtalálni). Ők azok, akik imádnak moralizálni, sokszor magukba fordulnak, letargiába esnek.

Senkit nem szeretnénk elkeseríteni, de ha a 13-15 éves gyerekünk eddig nem olvasott, akkor biztos, hogy nem most fogja elkezdeni. Ezt a csatát elvesztettük. Ami persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy később nem kap rá az olvasás ízére, csak azt már nem miattunk fogja tenni.

Szerencsére azonban igen sok kamasz mégiscsak olvas. És milyen jól teszik! Hisz épp a könyvek segíthetnek nekik eligazodni a világ dolgaiban.

Miután a kamaszok eleve fenntartással kezelik, amit a szüleiktől hallanak, megkértem a 13 éves fiamat, válasszon ő könyveket a kortársainak. Íme 3 könyv a fiam egy-két mondatos ajánlásával.

Mi az élet értelme? Kép: Pető Fanni

Janne Teller: Semmi

Tök durva, hogy az egész élet értelmén el tud gondolkodtatni egy egyszerű kis történet, ami játszadozó tinédzserekről szól.

"Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá" - ezekkel a szavakkal hagyja el Pierre egy nap az osztálytermet. Osztálytársai erre elhatározzák, hogy nihilista társuknak bebizonyítják az ellenkezőjét. A terv szerint egy régi pajtában gyűjtenek össze mindent, aminek van értelme. A diákok azt találják ki, hogy mindenkinek valami számára különlegesen fontosat kell odaadnia. Minél nagyobb az áldozat, annál nagyobb az értelme. Ami ártalmatlan játéknak indul, hamarosan kontrollálhatatlanná válik. Az események teljesen elvadulnak. Ekkor lépnek közbe a szülők és a rendőrség. Csak Pierre marad flegma. Kineveti a kamaszokat, akik ilyen áldozatokra képesek, csak hogy megtalálják az élet értelmét. Ezért nagy árat kell fizetnie: a többi gyerek kegyetlenül bosszút áll.

Hogy üssünk és hogy ne üssünk? Kép: moly.hu

Arne Svingen: Magas cé és jobbhorog

Klisés történet, de mégis nagyon érdekes a világa és izgalmas a mögöttes gondolatisága.

Az Egy törött orr balladája arról szól, hogy üssünk és hogyan ne üssünk. És hogy mi a helyzet akkor, ha az ember csak úgy tud énekelni, amikor senki más nem hallja? De leginkább mégiscsak Bartról szól, aki szerint az élet attól egy cseppet sem lesz jobb, ha negatívak vagyunk. Megismerjük a titoktartásra képtelen Adával és Geirrel, aki mindig olyan furcsán áll. Az olyan fontos napok históriája ez a könyv, amelyeken egyszerre történik minden, és semmi sem lesz olyan többé, mint azelőtt volt. Amelyeken egyszerre érezzük magunkat boldognak és egy kissé szomorúnak.

A felnőttek hülyék! Kép: Pető Fanni

John Boyne: A csíkos pizsamás fiú

Ilyen megközelítésből nem láthattuk még a koncentrációs táborok világát. Nagyon megrázó olvasni, hogy ártatlan gyerekek szenvednek a hülye felnőttek ostoba döntései miatt.

A könyv egy kilencéves kisfiúról szól, akinek édesapja egy náci haláltábor vezetője, s ezért a család a tábor mellé költözik. Az unatkozó, magányos Bruno egyszer csak felfedező útra indul a hosszú és magas kerítés mentén...


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.