Ha már az utazásnak szinte befellegzett, utazzunk virtuálisan, mégpedig egy olyan ember kalandjait követve, aki konkrétan bejárta a világ összes országát. Közben átélt cunamit, letartóztatást és hihetetlen módon, kétszer lépett át az idei esztendőbe! Földvári András nyolcvan történekben osztja meg velünk élményeit.
Kicsit utazhatunk az elsőkönyves szerző Székely Nagy György regényével is, mert a történet elvisz minket az USA -ba, Németországba, Afganisztánba és Irakba is. Mindeközben Norbert, a 'jóember' barátunkká válik, akinek drukkolunk, akit szeretünk, és aki egy kicsit visszahozza a nyolcvanas évek hangulatát, humorát, hangját, hogy aztán átlökjön bennünket, a huszonegyedik század valóságába.
Megvan a Karanténiskola vicces tanítónője? Nos, Várkonyi Judit nem csak humorban tud extrát nyújtani, de érzékenységben is. Ha már iskola, lehetne ez akár kötelező olvasmány is, olyan szépen ír a nőkről, a férfiakról, a szerelemről, az erotikáról. A főszereplő nem valós személy, vagyis csak annyiban az, hogy magyar művésznők életéből gyúrta a figurát a szerző. Így benne van az ajánlásokat jegyzők - Fodor Annamária, Járai Zsuzsa, Oláh Ibolya, Pokorny Lia, Szőlőskei Tímea, Tóth Enikő, Uhrik Dóra, Vizin Viktória - sorsa, ahogyan a gyönyörű fotókat készítő Kállai-Tóth Anetté és az írónőé is. Tizenegy nő egysége, tizenegy nő élete egyetlen történetben.
Ugyancsak a karanténra fűzhető fel Fejős Éva új novelláskötete. Ahogyan mi is írtunk róla, egy egészen sajátos formában lehetett követni a könyv megszületését, vagyis a szerző minden héten 'átnyújtott' egy újabb fejezetet az olvasóknak, amit aztán a korlátozások feloldása után nyomtatott formában is megkapták az előjegyzők. Bár látszólag tíz különböző történetet olvasunk, a végére megtaláljuk a közös szálat.
A kortárs irodalom egyik legnépszerűbb, ha nem A legnépszerűbb szerzője Lackfi János. Új könyvében - mondjuk úgy -, leporolja kicsit a világtörténelem eseményeit, mai nyelvre átültetve. Így nem meglepő, hogy a prózák és versek mellett találunk megannyi 'posztot' is, mondjuk ilyeneket:
"Látta valaki a Talpra magyar! című múvit? Vélemény, plíz?
Ha szereted a sci-fit, akkor rá fogsz kattanni. Egy Petőfi nevű szuperhíró baltával szétveri a Monarchiát. Nagyon kretén, de nekem bejött!"
A közelgő Halottak napja miatt is érdemes kézbe venni ezt a szép levélregényt. Eszterhai Katalin új könyve ugyanis negyvenkét, az édesanyjához írt levelet tartalmaz. Negyvenkét levelet, amelyeket a szerző sosem küldött el, hiszen már nem volt kinek és hová küldeni. Egyfajta halottaskönyv ez, amely másfél évtized után vállalkozik arra a feladatra, hogy végigkísérje az eltávozott lelkét a haláltól a kölcsönös elengedésig és megnyugvásig.
Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez.