Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Meghalt a Király, éljen a Király!

Király Viktor kiesett az amerikai tehetségkutató versenyből, de mégis győzött, hiszen egész Amerika ismeri, ünnepli. Reggel a TV2 Mokkájában Demcsák Zsuzsának adott először telefoninterjút, és azt mondta: egyáltalán nincs elkeseredve, sőt kifejezetten boldog, mert elérte célját!

Kép: wikimedia

Háromnapos volt ez a foduló - mesélte Király Viktor. Az első napon is tizenkét, a másodikon is tizenkét remek énekest hallgatott meg a zsűri. A harmadik estén négyes csoportokban énekeltek egy-egy dalt a versenyzők. A magyar sztár csapatának egy hetvenes évekből származó dalt kellett előadniuk, ami szerinte jól sikerült.

Mentora végül nem állt mellé, de zokogva borult a nyakába, és végig azt ismételgette, hogy sajnálom, sajnálom. Király Viktornak előtte azt mondta, neked már nem kell segítenem, te már egy kész, kiforrott előadó vagy, és még óriási sikereid lesznek ezen a pályán.

Amint lejött a színpadról, már csörgött is a telefonja, egy kétszeres Grammy-díjas énekes és producer hívta, hogy gratuláljon, tálán felkérés is lesz belőle - mesélte telefonon. Egyébként nap mint nap szinte a bőrén érzi, mennyi rajongója van. Los Angelesben sétálva percenként állítják meg az utcán, hogy közös fotót készítsenek vele, állandóan keresik lemezstúdiók, tévé- és rádióállomások.

Király Viktor a szokott szerénységgel ismételte meg az interjú végén, hogy boldog, hisz egész Amerika ismeri, nem most lett vége valaminek, hanem fordítva, valami most kezdődik el!

Olvass bele az előzményekbe is!


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.