Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Meghalt az Oscar-díjas rendező

Műtéti komplikáció következtében kedden Londonban elhunyt Anthony Minghella Oscar-díjas brit rendező.

A sokoldalú filmes rövid betegség után, halt meg egy londoni kórházban, ahová a múlt héten vonult be. A manduláján és a nyakán kialakult rosszindulatú daganat miatt műtötték meg. 54 éves volt. Az angol beteg című filmje kilenc Oscar-díjat kapott 1997-ben, köztük a legjobb rendező díját. A film főszereplője Almásy László gróf, magyar Afrika-kutató. Három évvel később A tehetséges Mr. Ripley forgatókönyvéért is jelölték az Amerikai Filmakadémia díjára. A magyar nézők a Hideghegy (2003) és a Bűnös viszonyok (2006) c. filmeket láthatták még tőle az utóbbi években.

Minghella A felolvasó című filmet rendezte legutóbb, ezt már nem volt ideje befejezni. Forgatókönyvíróként és rendezőként részt vett a még készülőfélben lévő New York, I Love You című filmantológia egyik epizódfilmjében.

Pályatársa, David Puttnam, a Tűzszekerek és A misszió producere "megsemmisítő csapásnak" nevezte a halálhírt. "Nagyszerű fickó volt, nagyon, nagyon kedves ember, csodálatos író, kiváló rendező és olyasvalaki, aki nagyon sokat tett a filmgyártásért" - nyilatkozta a BBC-nek.

 A volt brit miniszterelenök, Tony Blair úgy látta, hogy Minghella "csodálatos ember volt, kreatív és nagyszerű, mégis szerény, barátságos, akivel öröm együtt lenni". A politikus egyik fellépését rendezte is a 2005-ös választási kampányban, így személyes tapasztalatokat szerezhetett a filmessel való közös munkáról. "Bármit csináltunk is közösen, akár a magánéletben, akár a munkával kapcsolatban, mindig kivívta a csodálatomat személyiségével éppúgy, mint legmagasabb rangú művészként" - jellemezte Blair.

Minghellát négy évvel ezelőtt a Brit Filmitézet vezetőjének nevezték ki. Legfőbb feladatának azt tartotta, hogy javítsa a hazai filmezés feltételeit, a tehetséges brit alkotókkal minél több brit film készüljön és jusson el a szigetország nézőközönségéhez.

(MTI)


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.