Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Megintették Fábryt az Esti Showder miatt!

Az RTL Klub megsértette Lendvai Ildikó szocialista politikus emberi méltóságát, és méltatlan helyzetbe hozta őt az Esti showder egy pár héttel ezelőtti adásában; a médiahatóság a sérelmezett magatartás abbahagyására hívta fel a műsorszolgáltatót.

A lakossági bejelentések alapján indított vizsgálatban a műsor február 7-i adásában elhangzottak miatt marasztalták el a kereskedelmi csatornát; a határozat tervezetében az informátor közlése szerint az szerepel: Fábry Sándor Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezetőre többször is - általa költői képnek nevezett - obszcén megjegyzéseket tett.

Tájékoztatása szerint az anyagban az áll: miután ezekért bocsánatot kért, pardonját azzal ellenpontozta, hogy a kormány is elnézést kérhetne tetteiért, amelyek fényében az előbbi kép sem túlzó.

A döntésben tájékoztatása szerint az is szerepel: a 2006-os választások első fordulóját követően Dávid Ibolya MDF-elnökre célzó ("Zöld erdőben jártam, ibolyát találtam, nem akart szavazni, le kéne savazni") versike hangzott el ugyanezen produkció beharangozójában, akkor azonban a műsorszolgáltató bocsánatot kért, és ígéretet tett arra, hogy a történtek leírását "általános okulásul" etikai kódexéhez mellékeli.

Forrás: www.ujszo.com


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.