Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Megnyílt a Goya kiállítás Esztergomban

Augusztus 16-ától, szombattól minden nap 10 és este 6 óra között a spanyol festőóriás, Goya 120 műve várja a látogatókat az esztergomi egykori Vármegyeháza dísztermében. A kiállítást pénteken este nyitotta meg Németh József, Esztergom alpolgármestere.


Az alpolgármester megnyitóbeszédében kiemelte: Esztergom önkormányzatában és a Gran Tours városi utazási irodában a 2005-ös Dalí-kiállítás és a nagy sikert és 24800 látogatót hozó Munkácsy-kiállítás követően merült fel, hogy újabb nagy festőóriás képeit is kiállítsák. Az ötletet tett követte, a Munkácsy-tárlathelyszínét ismét műalkotások töltik meg, Goya Esztergomban címmel rendezték meg a következő kiállítást.

Németh József röviden bemutatta a művész pályáját, majd elmondta: külön öröm, hogy az Esztergom német testvérvárosából, Bambergből, egészen pontosan Richard H. Mayer műgyűjtő kollekciójából érkezett metszetek között vannak első nyomatok is.
Az alpolgármester megnyitóját követően Bánhidy László művészettörténet-tanár mutatta be részletesen a kiállított Caprichos- és a Tauromaquia-sorozatokat, nemcsak a különböző metszési és grafikai eljárások kombinációinak technikáiba, de a képek értelmezésébe is bepillantást nyújtva. Rövid előadását követően tárlatvezetésre invitálta a megnyitóra érkezett közönséget.


A spanyol festészet történetének El Greco és Velázquez után harmadik nagy géniusza a XVIII. század hatvanas éveitől 1828-ig alkotó mester, Francisco Goya metszetei augusztus 16-ától október 15-ig 10 és 18 óra között látogathatóak. Műveit, 120 rézkarcát és több "meglepetés-darabot" a régi Vármegyeháza Deák Ferenc utca 4-es szám alatti épületének Dísztermében és a hozzá kapcsolódó kiállító helyiségekben október 15-ig csodálhatják meg az érdeklődők.


Goya rézkarcai mellett sikerült öt Dalí-interpretációt is bemutatni a közönségnek. Dalí Goya képeit saját szemléletmódjának megfelelően dolgozta át. A két szerző, az eredeti és az átdolgozott 5-5 kép egymás mellett látható az esztergomi kiállításon. Dalí Goya-átdolgozásait (amiket Magyarországon még egyetlen múzeum sem állított ki) már egy későbbi teljes körű Dalí-kiállítás előzeteseként mutatják be.
Francisco José de Goya y Lucientes (1746. március 30. - 1828. április 16.)
Francisco de Goya élete folyamán megalkotta Caprichos, Desastres de la Guerra, Proverbios és Tauromaquia című technikai és művészi szempontból is csodálatra méltó aquatinta-sorozatait. Ezek közül a ciklusok közül a Caprichost és a Tauromaquiát mutatják be Esztergomban. A Caprichos magyarázata "a minden civilizált társadalomban megtalálható számtalan őrültség, és azok az előítéletek és kárhozatos gyakorlat, amelyeket a szokás, a tudatlanság és az önérdek megszokottá tett". A 40 darabból álló Tauromaquia témája a bikaviadal. (ú)

A kiállítás augusztus 16-tól október 15-ig látható hétfő kivételével minden nap 10 és 18 óra között Esztergomban a volt Vármegyeházán a Deák Ferenc Utca 4. szám alatt. Jegyárak: felnőtt 1500,- Ft, diák/nyugdíjas 800,- Ft, csoportos 15 főtől 1000,- Ft. További információ: Gran Tours Kft., Esztergom Város Utazási Irodája, 0036/33/502-001, Zoltai Dániel, 0036/30/612-8692. (ú)

www.ujszo.com


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.