Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Megnyílt a hazai internet temető !

Ahogy az internet az élet más területein is a lehetőségek végtelen tárházát nyitja meg számunkra, a gyász feldolgozásának és a szeretteinkről való emlékezésnek is megteremtette a XXI. századi kereteit.  

Bárki számára ingyenesen hozzáférhető az az új virtuális sírkert, amely amellett, hogy méltó alternatív emlékhelyként szolgálhat elhunyt szeretteinknek, számunkra is megteremti az emlékek közös ápolásának lehetőségét. Nem kell hozzá más, csak egy számítógép és internet, így még a közelgő Halottak Napja előtt létrehozhatunk egy esztétikus kegyhelyet elhunyt családtagjaink, kedves barátaink, ismerőseink számára.


Ahogy az internet az élet más területein is a lehetőségek végtelen tárházát nyitja meg számunkra, a gyász feldolgozásának és a szeretteinkről való emlékezésnek is megteremtette a XXI. századi kereteit. Hazánk határain túl már komoly tradíciói kezdenek kialakulni a virtuális halotti emlékhelyeknek és a hozzájuk kötődő szokásrendszernek. Az eddigi itthoni próbálkozások még nem igazán hozták meg az áttörést

A világhálón most megnyitott, új virtuális temetőt (www.itree.hu) létrehozó csapat nagy tapasztalattal rendelkező informatikus szakemberei az eddigi hasonló hazai honlapoknál sokkal komplexebb szolgáltatást nyújtanak az ide csatlakozóknak. Azon túl, hogy számos formát kínálnak szeretteink emlékének megőrzésére, ápolására és hasznos gyakorlati információkkal szolgálnak a valós temetkezési ügyekkel kapcsolatban, a portált a közösségi szájtokhoz hasonló funkciókkal is felruházták. Miután többnek közülük a közelmúltban kellett fájdalmas veszteséget megélnie, pontosan tudják, mennyire sokat jelenthet a gyász feldolgozásában, ha az elhunyt családtagjai, ismerősei egymás közt is meg tudják osztani emlékeiket.

Az alkotók a portál létrehozásánál azt tartották szem előtt, hogy az eltávozottal kapcsolatos emlékezés hozza össze a még élő hozzátartozókat, barátokat, és a közös élmények ne tudjanak megkopni az idő múlásával. Az új portál közösségi oldal funkciói (a felhasználó és az elhunyt profil oldalai, képek, információk megosztása, közös emlékezés, üzenetküldés, stb.) megteremtik a lehetőségét annak is, hogy minden tudást összegyűjtsünk egykori hozzátartozónkról, és itt, az internetes emlékhely részeként akár a végtelenségig megőrizzük azt az utódok és akár a még későbbi utókor számára. Ez a törekvés fejeződik ki az oldal névválasztásában is. A "tree", magyarul "fa", az emlékeink folytonosságát szimbolizálja a gyökerektől a levelekig, a múlttól a jövőig.

Az iTree emlékportálon a regisztrált felhasználó a szeretett személynek virtuális sírkövet állíthat a virtuális sírkertben és a valós temetőkhöz hasonló adatokat, fényképet vihet fel rá. Kialakíthat továbbá egy személyes adatlapot számára, amelyen a legkülönfélébb szöveges tartalmakat (visszaemlékezéseket, az illető kedvenc verseit, receptjeit, stb.), fotókat rögzítheti. A virtuális sírhely létrehozója lesz egyúttal annak "főgondozója" is. Ez jogokkal és kötelezettségekkel jár. Egyrészt ápolni kell többek között a (honlap üzemeltetője "jóvoltából") időről-időre elgazosodó sírt, ki kell dobni a korábban meggyújtott gyertyák csonkjait. Ugyanakkor a főgondozó az, aki eldöntheti és a hozzáférési szintek beállításával konkrétan meghatározhatja: ki kerülhet közvetlen kapcsolatba az emlékhellyel, és kik azok a kiemelt személyek, akik maguk is alakíthatják, gazdagíthatják az ott őrzött tartalmakat. Ezáltal az egészen kívülálló látogatók számára mindössze az a néhány adat lesz publikus az elhunytról, amelyet bármely valós temetőben is le lehetne a sírkövéről olvasni.

Az iTree portál teljesen ingyenesen használható. Az oldal ötletgazdái ugyanakkor a virtuális kegytárgyak "megvásárlásához", némi „játékosságot” is beemelve ezzel a szomorú tematikába, létrehozták a virtuális iTallért. Az új belépőnek automatikusan kiutalt iTallér-állomány a szájt rendszeres használatával folyamatosan kiegészül, és ez biztosítja számára, hogy ne csak látogatásaival, de egyéb kegyeleti eszközök igénybe vételével is ápolhassa kedves halottai emlékét.

Az új internetes temetőben a Halottak Napjára is kialakíthatjuk szeretteink emlékhelyét, amelyet azután akár naponta meglátogathatunk. A portál fejlesztői és üzemeltetői további hasznos és érdekes funkciók megjelenését is ígérik a közeljövőben… Érdemes lesz odafigyelni!


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.