Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Megvan a Kultúrpart dalversenyének győztese!

578 dal versenyzett a közönség szavazataiért a Kultúrpart interaktív dalversenyén: az egy hónapig tartó megmérettetés során új slágerek születtek, új tehetségek mutatkozhattak be. A dalverseny eredményét a Kultúrpart kreatív vezetője, Novák Péter a Sziget Fesztivál mínusz első napján, a Magyar Dal Ünnepén ismertette.

578 dal, 220 ezer látogató: a Kultúrpart portál egy hónapig tartó dalversenye elsöprő érdeklődés mellett zajlott. Az egyedülálló kezdeményezés eredményeként többszáz tehetséges együttes, zenész, előadó, dalszerző kapott bemutatkozási lehetőséget, a változatos műfajú dallamokat látogatók ezrei hallgatták. Az öttagú zsűri, Presser Gábor, Pély Barna, Bakács Tibor Settenkedő, Pierrot és Csényi Kati a várakozáson felüli jelentkezések mellett is számos tanáccsal, rövid javaslatokkal segítette a pályázók munkáját.

A szavazás augusztus 10-én lezárult, a legtöbb szavazatot a Camea.hu zenekar nyerte "Érte nem kár" című szerzeményével: a fiatal zenészek a verseny első helyezettjeként a Magyar Dal Ünnepe 2009. évi rendezvényén mutatkozhatnak be. Novák Péter, a Kultúrpart kreatív vezetője a Camea.hu mellett a Sziget mínusz első napján megrendezésre kerülő koncerten a pályázók közül kiemelte a Veracruz zenekart is, akik a közel 600 dalos mezőnyből 12 napon át a dalverseny toplistájának élén álltak.

Az interaktív dalverseny szervezői és a zsűri szavazatai alapján - a pályázók létszámára tekintettel - további díjak kerülnek kiosztásra. A három legjobb dalszöveg szerzője Pély Barna legújabb produceri munkájában vehet részt, a legjobb gitárszóló értékes technikai berendezésekkel gazdagodhat. A szervezők és a zsűri által kiválasztott három zenekar a Kultúrpart stúdiójában 5-5 nap stúdióidőt kap, emellett egy zenekar részére a portál videó stábja videoklipet készít.

A közönség szavazatai alapján kialakult végleges sorrend a

http://dalverseny.kulturpart.hu/ oldalon olvasható.

 

Kultúrpart - "A kulturális kikötő"

A Kultúrpart fő célkitűzése a hazai kulturális élet szereplőinek bemutatása és népszerűsítése mellett a különféle művészeti ágak fiatal alkotói, előadói számára bemutatkozási lehetőség megteremtése. A portál kreatív főszerkesztője és állandó szerzője, Novák Péter így vall a Kultúrpartról: "Afféle oázis lenne ez, ahol töltekezni lehet a szellem energiáival, és legalább "képben lenni", ha már. Néha előadásokról írunk majd, néha "csak" a nézők cipőiről. Szerző társaim nem kritikusok, nem megmondók, nem beszélő fejek, nem véleményvezérek, nem celebek, nem sztárok, nem hangosak. Barátok lehetnek, és ez jó.".  

 


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.