Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mehet elöl-hátul, csak ne egy "meleggel"!?

Tavaly a szingapúri Konzervatív Párt törvényalkotói enyhítettek az ország lakóinak szexuális viselkedését szabályozó rendszeren, de a változások továbbra sem vonatkoznak a homoszexuálisokra.

Az ázsiai országban 22 éve ez az első eset, hogy módosították a büntetőtörvénykönyvet.

A szingapúri parlament engedélyezte a 'természet ellen való közösülési formákat', vagyis az orális és anális szexet, de a saját nemükhöz vonzódók testi kapcsolata (amelyről a 377A elnevezésű törvény rendelkezik) továbbra is bűnnek számít.

Így tehát a heteroszexuálisok most már nem büntethetők orális és anális szex gyakorlásáért, a melegeknek azonban továbbra is tilos mindkét fajta szexuális érintkezési forma. Bár sokak szerint a 377A törvény kirekesztő és diszkriminatív, a honatyák szerint ez mindenképpen szükséges egy, a családi értékeket előtérbe helyező konzervatív államban.

Ho Peng Kee szociális- és családügyi miniszter szerint fontos, hogy a törvény továbbra is hatályban maradjon: "Bár a homoszexuálisoknak természetesen megvan a helyük a társadalmunkban, fontos, hogy ezt a fajta életstílust semmilyen módon ne támogassuk, hiszen ezzel a családokat veszélyeztetnénk."

Bár az esetek nagy többségében a rendőrség nem szokott ilyen ügyekben nyomozni, ha valakiről mégis kiderül, hogy megszegte a 377A törvényt, akár több évnyi börtönbüntetéssel is számolhat.

Forrás: www.medipress.hu

 


A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.
Így készíthető olajos macerátum házilag

Így készíthető olajos macerátum házilag 

Az olajos macerátumok készítése régre nyúlik vissza, hiszen a természet gyógyító erejét már évezredekkel korábban elhoztuk az otthonunkba.
Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra

Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra 

A női és férfi szervezet egészsége sokszor más jellegű figyelmet kíván. Bár a hétköznapi rohanásban hajlamosak vagyunk a kellemetlen tüneteket elbagatellizálni, a korai odafigyelés gyakran meghálálja magát. 
A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez!

A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez! 

Bevallom, amikor először hallottam a gyaloglópadról, kicsit szkeptikus voltam.
6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.