Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mennyi vízre van szükségünk?

Aki próbált már egy hideg téli napon három liter vizet legörgetni a torkán, az tudja; egyáltalán nem mindegy, hogy másfél, két vagy három litert kell-e naponta meginni.

Szervezetünk minden sejtjének fontos alkotórésze a víz, amelynek több feladata van. A víz szállítja a tápanyagokat felhasználásuk helyére, kimossa a veséken keresztül az anyagcsere során kiválasztott bomlástermékeket, szabályozza testhőmérsékletünket.

A bőr bársonyossága, fiatalsága is nagymértékben függ a hámsejtek, valamint a kötőszöveti rostok víztartalmától. Számos kozmetikai hiba alakul ki végső soron a bőr egyes rétegeinek kisebb-nagyobb vízhiánya miatt. Kozmetikai eljárások során, kozmetikumok útján tudunk vizet juttatni a bőrbe, ha azonban a szervezet szomjazik, hiába minden igyekezet - a bőr sejtjei által tárolt víznek is hamarosan búcsút inthetünk!

Hogy az anyagcsere és szerveink optimálisan működjenek, naponta minimum két és fél liter vízre van szükségünk. Egy litert az ételeinkbe rejtve, a maradék másfelet pedig italok formájában vesszük magunkhoz. Kánikulában, sportoláskor vagy nagyon száraz levegő esetén a folyadékigény megnő!

Ha csak akkor iszunk, amikor szomjasak vagyunk, testünk már szenved a folyadékhiánytól! Ha a test csupán 2% folyadékot veszít máris fáradtnak, gyengének, levertnek érezzük magunkat! Érdemes néhány trükkel emlékeztetni magunkat a vízivásra: mindig legyen "az orrunk előtt" egy üveg víz, az ivást kössük össze valamilyen ismétlődő tevékenységgel stb. Egyszerre nem érdemes sokat inni, mert a bél negyedóránként csupán 2 dl folyadékot képes felvenni.

A magas víztartalmú zöldségek és gyümölcsök fogyasztása pótolja a vízszükségletet. 90% körüli a víztartalma a következőknek: uborka, zsenge retek, spárga, paradicsom, karalábé, dinnye, eper, grapefruit, őszibarack, egres.

Folyadékpótláshoz válasszunk szénsavmentes vizet, mert a szénsav megnöveli a szén-dioxid szintet az emésztőrendszerben, hamis telítettségérzetet okozva - az eredmény: kevesebbet iszunk, mint amennyire valójában szüksége lenne a szervezetünknek.


6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.