Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mennyibe kerül egy orvos?

Ötszázezer dollár (mintegy 76 millió forint) egyösszegű "pénzjutalomban" részesül az az orvos, aki hajlandó az ausztráliai Új-Dél-Wales állam Tremora nevű vidéki városának praxisát betölteni.

A tremorai sebészet üzemeltetői azt mondják, meg vannak döbbenve, hogy ez a példa nélküli felajánlás sem vonz egyetlen frissen végzett fiatal vagy városi orvost sem, cserébe azért, hogy 5 évre a vidéki városba költözzön. Paul Mara, a félmillió dolláros felajánlást tevő Vidéki Egészségügyi Infrastruktúra Alap igazgatója, miután két jelentkező orvossal beszélt telefonon, azt nyilatkozta, reménykedik.

A baj csupán az, hogy a jelöltek jelenleg is vidéki városban dolgoznak, ezért bármelyikük kapná meg a munkát, Tremora egy másik vidéki várost fosztana meg orvosától, így a probléma nem oldódna meg, csak áthelyeződne máshová. "A megfelelő képzettséggel és tapasztalattal rendelkező fiatalabb szakemberek nyilvánvalóan nem akarnak élni ezzel a soha vissza nem térő lehetőséggel." - mondta Dr. Mara.

Az ötszázezer dollárt három hónapos próbaidő után kapná meg a vállalkozó orvos, s ez csak a hab lenne a tortán, a több mint kétszázezer dollárra (mintegy 30 millió forint) becsült évi fizetés mellett. A város egyetlen altatóorvosa és két másik orvosa elköltözött, és ha nem lép a helyükre senki, a sebészeti osztály kénytelen lesz bezárni.

Tony Abbott szövetségi Egészségügyi Miniszter szóvivője azt nyilatkozta: az ajánlat iránti alacsony érdeklődés kétség kívül kiábrándító, ugyanakkor a kormány nem kényszerítheti az orvosokat a költözésre. "A költségvetésben 274,5 millió dollárt (kb. 37,5 milliárd forint) különítettünk el az egészségügyi szolgáltatás és felszerelés elérhetőségének bővítésére, annak érdekében, hogy a vidéki és távoli, kieső területeken élő emberek igényeinek is megfeleljünk." - mondta Abbott.

Forrás: www.medipress.hu


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.