Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mennyit kell innunk ahhoz, hogy egészségesek maradjunk?

Bármilyen meglepő, nagyon sok ember vizet szinte sohasem iszik, vagy csak kis mennyiségben. És még csak észre sem veszik, ugyanis szervezetük alkalmazkodóképessége miatt ezt a szomjazó állapotot évekig fenn lehet tartani. Mégis, hogy a mi szervezetünk ne essen hasonló csapdába, tartsa be a következő szabályokat!

Igyunk meg minden nap legalább másfél, de inkább két liter vizet, testtömegünk harmincad részét, de lehetőleg ne evés közben: félórával evés előtt és után, valamint napközben bármikor.

Helyettesítsük az üdítőitalokat vízzel! A kedvező hatás már néhány órán, de két napon belül feltétlenül jelentkezik majd! A 2-3 hetes vízkúra után a vízfogyasztást napi másfél literre lehet csökkenteni.

De az sem mindegy, hogy miből és hogyan iszunk vizet! Poharunkat lehetőleg ne a csapnál töltdük meg, hanem üvegkorsóból. Legyen a családban több nyitott, széles szájú vizeskorsó, amiben a városi víz a nappali fénynél több órát pihen. A fény hatására a klór ártalmatlan klorid ionokra redukálódik. A 2-3 órás nappali pihentetés után a vizet - üvegpalackokba öntve - a hűtőszekrényben is tárolhatjuk.

Ezzel a klór ugyan a vízből távozik, de a víz elektronaktivitása alacsony marad. Tulajdonképpen nem annyira a klór, hanem a klór okozta alacsony elektronaktivitás káros az egészségre, ezt tehát javítani kell. Magasabb elektronaktivitást redukáló vegyi hatású anyagok hozzáadásával érhetjük el.

A legkézenfekvőbb a friss citromlében lévő aszkorbinsav vagy C-vitamin. Adjunk tehát a korsóban lévő, pihent vízhez 1-2 kávéskanálnyi friss citromlevet literenként, de cukor és édesítőszerek nélkül. Ezzel az egyszerű módszerrel a klórozás káros hatását nagyrészt semlegesítettük.

Forrás: http://www.ivoviz.hu/files/tudasszomj.pdf

Ivóvíz Magyarország Alap


Varázslatos vintage esküvők

Varázslatos vintage esküvők 

A múlt század nosztalgiája már évek óta visszaköszön az esküvői trendekben, és a vintage stílus rajongóinak cseppet sem kell elkeseredniük: ez a téma folyamatosan népszerű.
6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.