Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mentse meg Ön a beteg gyerekek életét!

A Szemem Fénye Alapítvány Gyermekmentő Szolgálata adótartozásainak összegyűjtése és a biztonságos működtetés céljából, a gyermekmentő autók elárverezésének elkerülése végett a magyar lakossághoz fordul az alábbi társadalmi célú közleménnyel:

Állami szintű gyermekbetegszállítást és mentést végzünk, és szeretnénk is folytatni a jövőben. Mint az országos médiából az elmúlt hetekben kiderült, 2006 októberjétől nem tudtuk fizetni az APEH-nek járulékainkat, és már-már gyermekmentőink árverezése is szóba került. Azóta minden követ megmozgattunk, de kormányzati, önkormányzati vagy lobbi szinten segítséget továbbra sem sikerült kapnunk! Országos akciót indítunk, hogy nyár végéig a lakosság segítségével összegyűjthessük a hátralékainkat és biztonságosan folytathassuk a működésünket.

Gyermekmentő szolgálatunk 5 autójával 190 daganatos és leukémiás beteg gyermek rendszeres vagy alkalmi, ingyenes betegszállítását és mentését látta el eddig 14 megyéből. 40 millió forint értékű gyermekmentő esetkocsink elsősorban a klinikák, kórházak intenzív és sebészeti osztályain kezelt gyermekbetegeinek őrzött - szakemberekkel történő, - ingyenes szállítását látja el, amely már mentési feladat. Erre szervezetünk jelenleg semmilyen állami finanszírozást nem kap.

Komoly gond számunkra a havi üzemanyag megfinanszírozása, hiszen mentőautóink teljes kapacitása esetén átlagos fogyasztásunk havonta: 3000 liter diesel üzemanyag.

Az akció megnevezése: 2 liter üzemanyag árával a gyermekélet szolgálatában!

Ez a költség kb. 500 forint. E jelképes összeg megfizetésével kérjük, hogy lehetősége esetén az elkövetkező 3 hónapban csatlakozzon Ön is gyermekmentő szolgálatunk működtetéséhez! 30 000 ember támogatására lenne szükségünk...

MI MINDENT TESZÜNK MÉG?

Ezen kívül bármilyen jótékony célú felajánlást, mérkőzést, koncertet, rendezvényt, gálát, aukciót, tárgyi adományt, webshopunkban értékesíthető ajándéktárgyakat, mécseseket, játékokat, könyveket, gyermek vagy felnőtt ruházatot, kozmetikumot, édességet, száraz élelmiszert, megmaradt árukészletet stb.  szívesen elfogadunk!  

Havonta baba és gyermekruha és felszerelésből börzét tartunk, ahová folyamatosan várjuk a jó állapotú kellékek felajánlását, postázását!

Híres vagy ismert emberek különleges tárgyait gyűjtjük internetes árverezésre, amelyet honlapunkon feltüntetünk! Rendezvények egészségügyi biztosítását is vállaljuk kedvező anyagi ajánlattal.

Kérem, segítsenek felkutatni empátiával rendelkező honfitársainkat! Hálás köszönetünket fejezzük ki annak, aki sokszorosítja vagy továbbítja másoknak is e levelünket!

Az országos sajtó, köztük a TV2, Hír TV, RTL Klub, Duna TV, MTV, Pécs TV, számos városi televízió, rádió és újság, elektronikus média, céges újságok, belső hírlevelek szerkesztősége eddig is segítőkészen foglalkozott gyermek mentő szervezetünk problémájával, de feltehetően a kórházak bezárása miatti komoly gondok háttérbe szorították a problémánkra való érzékenységet. Mi önellátásra törekszünk az 1 %-aink bevételeiből, - amelyet várhatóan októberben kapunk meg - , de átmenetileg a lakosság együttérzésére, támogatására számítunk!

Az akcióhoz csatlakozott támogatóink névsorát folyamatosan olvashatja weboldalunkon (www.szememfenye.hu), valamint a támogatás összegéről Ön mind magánemberként, mind cégként adókedvezményre jogosult. Ahhoz, hogy az adóigazolást ki tudjuk állítani az Ön részére, kérjük, szíveskedjék feltüntetni pontos nevét, címét, adóazonosítójelét (magán) vagy adószámát (cég). Cégek, vállalkozók az adóalapjukat a támogatás összegének 150 % -val csökkenthetik, magánszemélyként igénybe vehető adókedvezményről pedig a honlapunkon tájékozódhat!

Külön rovatban tüntetjük fel az önkormányzati és országgyűlési képviselők adományát, amelyhez elsőként dr. Tóth Bertalan, Pécs Város Alpolgármestere csatlakozott.

Adataink:

Honlap: www.szememfenye.hu

E-mail: [email protected]

Szervezetünk neve: SZEMEM FÉNYE ALAPÍTVÁNY

Adószáma: 18321407-1-02

Bírósági nyilvántartás száma: 1397

Megalakulás dátuma: 2002

Közhasznúsági fokozat: kiemelkedően közhasznú szervezet

Mentőállomás címe: Hungary, 7634, Pécs, Rácvárosi út 37.

Bankszámlaszámunk:  10918001-00000033-67470006  (UniCredit Bank)

Kérjük, a megjegyzés rovatban feltűntetni szíveskedjen: 2 liter üzemanyag! Amennyiben Ön nagyobb összeget szeretne adományozni, arra is lehetősége van. Ez esetben arra kérjük, szíveskedjék kiszámolni, hogy hány liter üzemanyag árát fedezné az adománya! (Az egyszerűség kedvéért 250 ft/ liter áron számoltunk)


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.