Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mérhető előnyök

A sikeres kezdeményezés folytatásaként és kiterjesztéseként, 2005. október 4-től a Magyar Hypertonia Társaság a Nemzeti Népegészségügyi Program keretében útjára indítja az "Éljen 140/90 alatt!" program lakosságnak szóló médiakampányát.

Magyarországon a magasvérnyomás-betegség okolható közel minden nyolcadik halálesetért. A megfelelő célvérnyomás-érték elérésével akár a felére is csökkenthető a szövődmények és a halálozás esélye, ennek ellenére a már kezelt betegek nagy részénél nem érik el a megfelelő eredményt. A Magyar Hypertonia Társaság most induló, "Éljen 140/90 alatt!" című társadalmi célú kampányának célja, hogy az érintettekben tudatosítsák: a 140/90 Hgmm alatti vérnyomásérték elérésével és fenntartásával a későbbi szövődmények kialakulásának kockázata csökkenthető.

Magyarországon a magas vérnyomás a leggyakoribb népbetegség, a felnőtt lakosság jelentős részét érinti. A hipertónia - nem megfelelő kezelés esetén - olyan súlyos szövődmények kialakulásához vezethet, mint például a szívelégtelenség, szívinfarktus, agyvérzés vagy vesebetegség. Továbbá a magasvérnyomás-betegség okolható közel minden nyolcadik hazai halálesetért is.

Amíg a fejlett országokban a táplálkozási szokásokban bekövetkezett változások, a testmozgás és a korszerű gyógyszeres kezelés hatására a szív- és érrendszeri betegségek mortalitása 1970 óta 20-30 százalékkal csökkent, addig Magyarországon ezen betegségek halálozása egészen a legutóbbi évekig nőtt, jelenleg háromszorosa az európai átlagnak. Éppen ezért a Népegészségügyi Program egyik kiemelt célja a szív- és érrendszeri megbetegedések, és az ezekkel összefüggő szövődmények és halálozás visszaszorítása.

A magasvérnyomás-betegség nem gyógyítható, de a megfelelő kezelés és folyamatos kontroll segítségével a megfelelő vérnyomásérték fenntartható, amivel a későbbi szövődmények is jobban kivédhetőek. Tudományos vizsgálatok bizonyítják, hogy a 140/90 Hgmm alatti célvérnyomás-érték elérésével számottevően - akár 25-50 százalékkal - csökkenthető a szövődmények kialakulása, és a betegek ezzel összefüggő halálozási kockázata.

Az elmúlt évben befejezett számos hazai vizsgálat eredménye, valamint a Hypertonia Regiszter adatai azonban arra utalnak, hogy a kezelt betegek közel 60 százaléka nem éri el a kívánt célvérnyomás-értéket!

E riasztó adatokat szem előtt tartva, 2005 tavaszán a Magyar Hypertonia Társaság "Éljen 140/90 alatt!" címmel átfogó oktató és beteg-együttműködést segítő, orvosoknak szóló szakmai programot indított. Az Éljen 140/90 alatt programba több mint 1000 kezelőorvos (háziorvos illetve belgyógyász szakorvos) regisztrált,  25 600 hypertonia regiszter adatlapot töltöttek ki, mely jelenleg feldolgozás alatt van.

A tavasszal meghirdetett országos edukációs programban 867 orvos vett részt. A 2005 őszén is folytatódó tudományos továbbképzés során, az ország 6 helyszínén a kezelőorvosok megismerkedhetnek a célvérnyomás-érték eléréséhez szükséges pontos tennivalókkal, illetve a korszerű terápiás lehetőségekkel, gyógyszerekkel.

A betegség és a kezelés összetettsége miatt a kitűzött célokat az orvos egyedül nem, csak a beteggel közösen érheti el. A beteg-együttműködés a normális vérnyomás alapvető kritériuma. A sikeres kezdeményezés folytatásaként és kiterjesztéseként, 2005. október 4-től a Magyar Hypertonia Társaság a Nemzeti Népegészségügyi Program keretében útjára indítja az "Éljen 140/90 alatt!" program lakosságnak szóló médiakampányát.

Októbertől decemberig több országos televízó csatornán látható lesz egy 30 másodperces tv spot, amit sajtóhirdetések és online reklámok is kísérnek majd.

A kommunikációs kampány társadalmi célú, küldetése, hogy az érintettekben, de elsősorban a már diagnosztizált és kezelés alatt álló hipertóniás betegekben tudatosítsa:

 -       a 140/90 Hgmm alatti vérnyomásérték elérésével akár felére is csökkenhet a szövődmények és a halálozás kockázata,

-        a kezelt betegek nagyobb része nem éri el a kívánt célértéket,

-        az érintett betegeknél rendkívül fontos, hogy a rendszeres orvosi ellenőrzés mellett lehetőleg otthon is mérjék a vérnyomásukat,

-        ha a kapott terápia mellett még mindig túl magas vérnyomásértékeket tapasztalnak, forduljanak kezelőorvosukhoz,

-        eredményes kezelés csak a beteg aktív szerepvállalásával (pl.: életmód változtatás!) és együttműködésével valósítható meg.


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.