Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mező Misi: Keserves út vezetett a sikerig

Hazánk egyik legnépszerűbb zenekara, a Magna Cum Laude idén ünnepli 15. születésnapját. Mező Misi, az együttes frontembere a csapat alapításáról, az új dobosról és kedvenc dalairól beszélgetett.

Kép:Class Kultúra

A leghallgatottabb rádió műsorvezetője, Szani Roland hétről hétre az ország közismert előadóit és művészeit kérdezi a Class FM mikrofonjánál ülve, ezúttal Mező Misi volt a Class Kultúra vendége. A Magna Cum Laude alapító tagjai gyulai próbatermük után ma már a leghíresebb zenei fesztiválok nagyszínpadán játszanak, ahol több ezren éneklik velük a Színezd újra, a Vidéki sanzon vagy épp a Pálinkadal című slágereiket. Az együttes 15 év, rengeteg küzdelem, tagcsere, nagylemezek, klipek és koncertek százai után ma Magyarország egyik legnépszerűbb zenekara. A csapat jelenleg legnagyobb slágereivel és rengeteg meglepetéssel készül nagyszabású év végi Aréna koncertjére, amelyre az 5 éves Class FM-nek köszönhetően több szerencsés hallgató is nyerhetett jegyet.

„Először Kara Misa invitált a zenekarba egy metál fesztiválon, majd két hét múlva Szabó Tibi egy cukrászdában. Egymástól függetlenül mindketten rám gondoltak, én meg nem tudtam, hogy ők egy zenekart alkotnak.” – mesélt az indulásról a Magna Cum laude frontembere, Mező Misi, akivel eleinte előfordult, hogy a fellépések során a rajongók szájáról olvasta a szöveget. „A dalok folyamatosan születnek, általában Tibi írja a zenét és Misa pedig a szöveget. 15 év alatt többször is megtörtént, hogy elfelejtettem a dalszöveget, korábban előfordult, hogy az első sorban álló rajongók szájáról olvastam a szöveget.” – mesélte nevetve Misi, aki azt is elárulta, most már kevésbé izgul a fellépések alatt.

A Magna Cum Laude nyár óta egy új dobossal dolgozik együtt, Mező Misi a Class Kultúrában a zenekar legújabb tagjáról is mesélt. „Bár Török Máté, a dobosunk még csak 21 éves, az ember azt gondolná, hogy fiatalos és bohókás, ő azonban hihetetlenül bölcs lélekkel bír, a gondolkodásában és a zenéjében is. Nagyon tehetséges és alázatos, mindig arról álmodtunk, hogy egy ilyen emberrel muzsikálhassunk együtt, abszolút befogadtuk és megszerettük.” – árulta el Misi, aki szerint a zenekar életében a változást a Vidéki sanzon hozta meg.

„Mindig hittem a zenénkben és a zenésztársaimban, tudtam, hogy előbb-utóbb eljutunk ide, csak azt nem sejtettem, hogy mennyi időbe telik és milyen keserves lesz. Végül a Vidéki sanzon hozta meg számunkra a sikert, ezt követően kezdtek az utcán utánunk szólni és összesúgni mögöttünk az emberek.” – mesélt  Misi, aki elárulta sikerük titkát is. „Jó muzsikát játszunk, amivel nagyon sok ember tud azonosulni, olyan szövegekkel, amit rengeteg ember magáénak érezhet, mert ők maguk is átéltek már hasonló élethelyzeteket. Ez lehet az oka, hogy annyian szeretik a dalainkat.” – vallja a Rising Star zsűritagja, aki elárulta azt is, hogy ő maga a mély, melankolikus, szívszorító dalokat szereti. „Mindig az aktuális számok a kedvenceim, jelenleg a Kegyvesztett Papírsárkány a befutó.”

Hogyan készül a Magna Cum Laude a decemberi nagykoncertre? Kik lesznek az est sztárfellépői? Mennyi idő kellett Mező Misinek, hogy megtanuljon lassú dalokat énekelni? Ha lemaradtál, visszahallgathatod a Class Kultúrában, a Class FM.hu Médiatár rovatában.

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.