Újszülöttként tiszták vagyunk, mentesek minden földi impulzustól. Személyiségfejlődésünk során tanulunk csak meg elhallgatni. Egy egészséges felnőtt idővel nemcsak magát a tettet, és hazugságot vizsgálja, hanem az oda vezető lelki okokat, a szándékot is.

Kisgyermekként csak a cselekvéscentrikus gondolkodás létezik, és alapvetően négy alapbűnt különböztetünk meg: az engedetlenséget, a lopást, a hazugságot és ügyetlenséget. Ekkor azt tekintjük bűnnek, amire a környezet retorziókkal felel. Egy gagyogó gyermek nem tud hazudni, még saját állapotát sem tudja szavakkal kifejezni. Ahogy fejlődünk intellektuálisan, úgy kötünk fogalmakat a hazugsághoz.

A két-hároméves gyermeknek a csúnya szó bűn, akárcsak a hazugság, tehát az ő gondolkodásában a trágár szavak használata is az igazság elferdítéseként jelenik meg.

A négy-ötéves gyermek már átlép az ún. mágikus hazugság korszakába. Ekkor nem tud különbséget tenni a mese, fantázia és valóság között. Saját képzelgéseit igaznak tartja, a beszélő hal vagy a fognyűvő manócska valós lényként jelenik meg életében. Ugyanakkor úgy gondolkozik, ha a hazugságra nem derül fény, akkor az meg sem történt, semmis. Így gyakran tagadja, meg nem történtté teszi saját vétkét. 'Nem én voltam!'- kiáltja, és ez az esetek döntő többségében eredményre vezet. Már ebben a korban kialakul bennünk a tagadás, az őszintétlenség, mély nyomot hagy bennünk, így később felnőttként sem átalljuk cáfolni, eltusolni esetleges hibáinkat.

Csak nagyóvodás korunkra tisztul le, mi is a valótlan. Hazugság minden, ami nem felel meg a valóságnak, ami torzítás, túlzás, tévedés. Szociológiai vizsgálatok kimutatták, hogy egyes felnőttek megrekednek itt, s csak nagyon kis hányaduk fejlődik tovább. Aki meghaladja ezt a szintet, képessé válik arra, hogy a ferdített valóságot más aspektusból is vizsgálja.

Új típus jelenik meg a legfejlettebb pszichében: a hazugság megtévesztési szándékkal. Vagyis a gyermeki, tisztán cselekvés/következmény centrikus gondolkodást felváltja a szándékítélkezés. Az igazságos, érett felnőtt már mérlegeli a tett okát és körülményeit is.

Érdekes párhuzam, hogy saját etikai fejlődésünk leképezi a büntetőtörténetet is. A történelemben a hazugságot korszakonként másképp büntették: a gyermeki gondolkodás és felnőtté érés is ezt a folyamatot követi le. A változó etikai felfogás  lecsapódik a jogalkotó tevékenységében: míg az ókorban nem mérlegelték a hazugsághoz vezető okokat, addig a újkorra már megjelenik a büntetőtörvénykönyvekben a -tól - ig fogalma, a jogos önvédelem, és az enyhítő körülmények.

Mester Viktória