Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mi figyelmeztet a hirtelen szívhalálra?

A hirtelen szívhalál gyakran kiszámíthatatlan: szívbetegeken illetve ismert szívbetegség nélkül is előfordulhat, az első tünetek jelentkezése és a halál között legfeljebb egy óra telik el.

A Magyar Kardiológusok Társaságának  közleménye szerint Magyarországon naponta 70-en szenvednek hirtelen szívhalált. A tragédiát leggyakrabban bizonyos öröklődő szívbetegségek, a koszorúér-betegség, illetve a szívritmuszavar okozza, ám számos esetben nem lehet előre számítani a bekövetkeztére, ismert szívbetegség nélkül is kiválthatja a stressz, a fizikai megterhelés, vagy egyéb provokáló tényező. Bár örökletes tényezők hajlamosíthatnak a szívleállásra, ezek sokáig egyáltalán nem okoznak gondot, így a beteg és orvosa sem figyel fel rá.

A hirtelen szívhalál akár fiatal korban is bekövetkezhet genetikai rendellenességek, szívizomgyulladás esetén. 35 év feletti férfiaknál az leggyakoribb ok a koszorúér betegsége. A kamrák ritmuszavara szintén egy potenciálisan életveszélyes állapot, amely azt eredményezi, hogy a szív nem tud megfelelő mennyiségű vért továbbítani és így oxigénnel ellátni a szervezetet, és az illető elveszti a tudatát. Amennyiben a koszorúerek beszűkülnek, akár a fizikai, akár a lelki terhelés előidézheti a szív pumpa funkciójának csökkenését, fibrillációhoz, kamraremegéshez, végül szívhalálhoz vezetve. Ez a folyamat 5 percen belül visszafordítható, de 10 percen túl már kevés a túlélés esélye.

Mi utalhat a hirtelen szívhalálra?

Ha a szív- és érrendszeri betegségek ismertek, a hirtelen szívhalál kockázata is valószínűsíthető. Amennyiben Ön fáradékony, gyakran alakul ki légszomja, szegycsonttáji fájdalmat érez, vizsgáltassa meg szívét, a panaszok a koszorúér betegségére utalhatnak.

Legyen óvatosabb akkor is, ha Önnek magas a vérnyomása, dohányzik, stresszes, cukorbetegségben szenved, mozgásszegény, egészségtelen életmódot folytat vagy a családjában előfordul keringési rendszeri megbetegedés, hiszen ezek a különböző szívbetegségek rizikófaktorai. Bár a hirtelen szívhalál konkrét előjelek nélkül is bekövetkezhet, a szívbetegségek időben történő felderítése nagy lépés a megelőzésben.

Mit tehetünk hirtelen szívhalál esetén?

A szívleállást követő első 4-5 percben még agykárosodás nélkül újból megindítható a vérkeringés. A szívhalát követő 10. percig még van esély az újjáélesztésre, ám ekkor már valószínűleg nem kerülhető el az agy visszafordíthatatlan károsodása, a 10. perc után pedig már sajnos minimális az életben maradás esélye.

Amennyiben szívleállás gyanúja miatt kell segítenie valakin, azonnal hívja a mentőket, majd - akár laikusként is - alkalmazhatja az alapszintű újraélesztés lépéseit: tegye szabaddá a légutakat, gyakoroljon ritmikus nyomást a mellkasra, majd alkalmazzon befúvásos lélegeztetést!

A szív munkájának újraindításához elektromos defibrillátorra van szükség, a lélegeztetéssel és a mellkasi kompresszióval csak időt nyerhetünk a segítség megérkezéséig. A defibrillálás után kialakuló ún. elektromos csendben beindul a szív saját ingerképző munkája, amely már megfelelő frekvenciával működve alkalmas a szervezet vérellátására.

A sportolás és a szív egészsége

http://www.webbeteg.hu/index.php?page=news_full&type=17&menu=betegseg&news_id=1817&cim=A-hirtelen-szivhalal#

 


A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.
Így készíthető olajos macerátum házilag

Így készíthető olajos macerátum házilag 

Az olajos macerátumok készítése régre nyúlik vissza, hiszen a természet gyógyító erejét már évezredekkel korábban elhoztuk az otthonunkba.
Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra

Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra 

A női és férfi szervezet egészsége sokszor más jellegű figyelmet kíván. Bár a hétköznapi rohanásban hajlamosak vagyunk a kellemetlen tüneteket elbagatellizálni, a korai odafigyelés gyakran meghálálja magát. 
A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez!

A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez! 

Bevallom, amikor először hallottam a gyaloglópadról, kicsit szkeptikus voltam.
6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.