Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mi legyen az autistákkal?

Az autizmus 67 millió embert érint világszerte. Magyarországon ez a szám az európai gyakorisági adatok szerint 60 ezerre tehető, de számuk egyre nő. Civil szervezetek a volt és jelenlegi államfők feleségeinek védnökségével április 2-án a BenX című belga-holland játékfilm több moziban történő bemutatásával hívták fel a figyelmet a probléma jelentőségére.

Az autista fiatalok nehéz helyzetét mutatja be nagyon erős filmes eszközökkel és hitelesen a BenX című belga-holland játékfilm, melyben egy Asperger szindrómás, a társadalomba jól integrálható autista diák megpróbáltatásait ismerhetjük meg.

Sokan azt gondolják, hogy az autizmus egy elszigetelt, csupán keveseket érintő probléma, amivel nem kell szélesebb körben foglalkozni. A gyakorisági adatok szerint azonban világszerte 67 millió, Magyarországon pedig tízezer emberből hatvan ember autista, a legújabb kutatások szerint pedig számuk exponenciálisan nő: az óvodákba és iskolákba bekerülő gyerekek száma például 2002 óta megduplázódott hazánkban. Mindeközben a pedagógusok képzése és az intézményi struktúra nem változott, ezáltal nem készült fel az autista gyerekek igényeihez való alkalmazkodásra.

Hazánkban elképesztő méretű hiány van az autista és más jellegű fogyatékossággal rendelkező gyerekeket integráltan oktatni tudó szakemberekből, ami az iskolákból kilépő fiatalok boldogulásra való esélyeit jelentősen csökkenti.

Az autisták egy része képes felnőtt korában önálló életre abban az esetben, ha kisgyermek korától megkapja az állapotának megfelelő speciális oktatást és fejlesztést. Ellenben ha ezeket a segítségeket nem kapja meg, akkor a társadalom eltartottja lesz, nem pedig annak hasznos es produktív tagja. A lakóotthonok igyekeznek a rendelkezésükre álló eszközökkel ezen enyhíteni és nemcsak ellátják őket és fejlesztik képességeiket, hanem munkalehetőséget is biztosítanak számukra.

 Ugyanakkor az otthonok érzik azt az évről évre növekvő igényt, amely az iskolát elhagyó, önálló életet élni nem képes autista fiatalok részéről jelentkezik. Mivel azonban a jelenleg bentlakást igénylő fiatalok ellátása sem megoldott, a jövőben várhatóan folyamatosan növekvő számú autista fiatal és felnőtt sorsa teljesen megoldatlan a jelenlegi kapacitások mellett.

Az AOSZ alelnöke, Szilvásy Zsuzsanna szerint ennek nem kellene így lennie: az 1062/2007-es kormányhatározat alapján féléves szakértői munkával, majd az azt követő társadalmi vitában kidolgoztak egy öt évre szóló átfogó intézményfejlesztési tervet, mely nemcsak az oktatás, hanem a teljes ellátórendszer érintett elemeire vonatkozóan határozza meg a helyzet kezelésére alkalmas lépéseket.

Az egyeztetések megkezdődtek a minisztériumokkal 2008-ban, de nem történt előrelépés az ügyben annak ellenére, hogy a kormányhatározat 2008. július 31-ére tette az intézkedéstervek kidolgozásának határidejét.

 „Nem szabad, hogy abbamaradjanak a tárgyalások, a döntéshozóknak foglalkoznia kell a kérdéssel. Szeretnénk, ha meghallanák az autisták és hozzátartozóik szavát és odafigyelnének rájuk." - hangsúlyozta Mádl Dalma, az Autizmus Napjának egyik védnöke.

Forrás: Concorde Press

 


6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.